A bankközi devizapiac nyitásakor még a hétfői 271,75-ös záró árfolyam alatt is hozzá lehetett jutni az euróhoz, ám a kockázatvállalási hajlandóság részvénypiacokon is érzékelhető csökkenésével az euró jegyzése 274,80-ig is felszaladt délután, lapzártánkkor azonban már 277 forintnál járt az euró - tájékoztatott Földi Balázs, a Commerzbank devizapiaci tradere. A dollárért 194, a svájci frankért 182,60 forintot kértek kedd délután a bankközin. Az euró/dollár árfolyama ugyanekkor 1,4200 volt.
A devizapiaci szakértők abban egyetértenek, hogy amennyiben az euró/forint jegyzése áttöri a 275-ös, pszichológiailag is fontosnak tartott ellenállást, úgy a hazai deviza további gyengülésére lehet számítani. Kolba Miklós, az ING devizapiaci üzletágának vezetője szerint 285-ig szabad az út, a forint euróval szembeni megítélése ezen a sávon belül bárhol előfordulhat a következő hetekben.
A rövid oldalon vegyes hozammozgást hozott a keddi bankközi állampapír-kereskedés, hiszen míg a három hónapos lejáratú dkj-k hozama 3 bázisponttal, 7,62-re mérséklődött, addig a 12 hónapos kincstárjegyeké 1 bázisponttal, 7,68-ra emelkedett, továbbra is 7,65 százalékon tartva a rövid oldali átlaghozamot. Az éven túli lejáratok esetében átlag 3 bázispontos emelkedést regisztrált az Államadósság Kezelő Központ.
