A várakozásoknál rendre jobb eredményről beszámoló tengerentúli banki gyorsjelentések nemcsak a New York-i, de az európai befektetőket is lendületbe hozták. A Dow Jones Stoxx-600 összeurópai részvényindex 6,8 százalékkal - tavaly november óta nem látott mértékben - emelkedett a múlt hét folyamán, míg az S&P-500 március óta nem tapasztalt teljesítményt nyújtott, megtörve egyúttal az elmúlt négy hét lejtmenetét is, annak ellenére, hogy pénteken már a kétely jelei látszottak New Yorkban, amit a mutató 0,1 százalékos nap végi mérséklődése is igazolt. A Dow Jones ipari átlaga 0,37 százalékkal, 8743,94 pontra emelkedett, a tech-túlsúlyos Nasdaq Composite 0,08 százalékkal feljebb kerülve, 1886,61 ponton zárt pénteken. A főbb európai parketteken ennél egyértelműbb volt a kép, a londoni Footsie 0,6, a frankfurti DAX 0,4, a párizsi CAC-40 index pedig szintén 0,6 százalékkal emelkedett.
A bankszektort a Bank of America és a Citigroup jelentései mozgatták. Szemben az elmúlt két napban jelentő Goldmannal és JP Morgannel, mindkét pénzintézet csak egyszeri tételekkel tudott nyereséget felmutatni. Igaz, még ezek hatásától megtisztítva is rávertek az elemzői várakozásokra. A vártnál jobb eredmények ellenére a részvények eséssel zártak, mivel a Citi és a BoA is figyelmeztetett: a jövőben is egyre több lakossági hitel bedőlésére számítanak. Elfordultak a befektetők az amerikai gazdaság állapotának egyik fokmérőjeként is emlegetett, szintén Dow komponens General Electrictől is. Az ipari konglomerátum negyedéves nyeresége 47 százalékkal esett vissza, árfolyama pedig - a hír hatására - több mint 6 százalékkal.
Jól teljesítettek a nyersanyagtermelő, -feldolgozó és -szállító társaságok: drágultak az olajcégek és a bányatársaságok papírjai.
