Hasonlóan a második negyedéves eredményét korábban közlő Goldman Sachshoz, a JP. Morgan Chase is rekordbevételről adott hírt. A bankóriás 27,71 milliárd dolláros forgalom mellett 2,72 milliárd dolláros nyereséget ért el, ami részvényenként 28 centes profitot jelent. Ez messze felülmúlja ugyan a részvényenkénti 4 centes elemzői konszenzust, de így is alatta marad az előző év bázisidőszakában elért 53 centes eredménynek. A bank akkor a jelenleginél 41 százalékkal alacsonyabb bevétel mellett 2 milliárd dolláros profitról adott hírt.
A JP. Morgan annak ellenére tudott a várakozásokon felül teljesíteni, hogy a TARP-program 25 milliárd dolláros támogatását még júniusban maradéktalanul visszafizette, egyúttal a kormányzattal szemben fennálló 795 millió dolláros osztalékfizetési vállalásainak, valamint a szövetségi betétbiztosító által kirótt kötelezettségeinek is eleget tett. Előbbi az egy részvényre jutó nyereséget 27 centtel, utóbbi további 10 centtel nyirbálta meg. A bank Tier-1-es tőkemutatója a korábbi 9,3 százalékról 9,7 százalékra javult az elmúlt három hónap során.
A pénzintézet, amelyet széles körben a válságnak legellenállóbb kereskedelmi banknak tartanak, megint növelte a bedőlő hitelek fedezésére elkülönített tartalékait. Az első negyedévben félretett 8,60 milliárd dollár után április és június között további 8,03 milliárdot különített el erre a célra. Míg a vagyonkezelő és értékpapír-piaci üzletágak teljesítménye éves viszonylatban 11 százalékkal visszaesett, a befektetési banki üzletág közel megnégyszerezve teljesítményét 1,47 milliárd dolláros profitra tett szert, 7,3 milliárd dolláros forgalom mellett.
Hiába volt azonban ezeknek a szegmenseknek megbízható a teljesítménye, a befektetők megriadtak a menedzsment előrejelzésétől, miszerint a hitelkártya-portfólió vesztesége a tavalyi több mint duplája is lehet a következő negyedévben. A Chase mérlegét ennél is jobban lehúzhatja a tavaly szeptemberben felvásárolt Washington Mutual hitelkártya-portfóliója, amelynek esetében az év végére 24 százalékos nem fizetési aránnyal számolnak. A cég vezetője sem az idén, sem jövőre nem vár nyereséget ebben a szegmensben - derült ki a részvényesi tájékoztatón.
