BUX 131460.20 -0,24 %
OTP 41100 0,96 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Felemás teljesítményt hozott a kétarcú adat

2009. június 7. vasárnap, 23:00

A pénteken nyilvánosságra hozott, részben a várakozásokat felülmúló májusi tengerentúli munkanélküliségi adat látványos emelkedést idézett elő mind az európai, mind az amerikai parketteken. Míg az óvilágban a nap végéig sikerült a pozitív tartományban tartani az irányadó mutatókat - amelyek emelkedését a csütörtökön mélyrepülést végrehajtó nyersanyagipari szektor korrekciója is segítette -, New Yorkban csak a DJIA maradt előző napi záróértéke felett, mindössze 0,2 százalékkal. Az S&P-500 vesztesége 0,3, a Nasdaqé 0,1 százalék lett.
A Footsie 1,2 százalékos, a DAX 0,3 százalékos, illetve a CAC-40 0,8 százalékos emelkedésében közrejátszott a Rio Tinto bányavállalat bejelentése, miszerint a kínai Chinalcónak ugyan nem engedi, hogy tőkeemelést hajtson végre a cégben, ám szövetségre lép korábbi kérőjével, a BHP Billitonnal, valamint részvénykibocsátás útján 21 milliárd dollárral növeli a rendelkezésére álló tartalékokat. Az olaj jegyzése péntek délután ismét 69,50 dollárig emelkedett, ami segítette az európai energiaszektor papírjainak emelkedését is, ám a nap végi tengerentúli hangulatváltozás a fekete aranyat is lejtőre küldte; a WTI végül 68,40 dolláron zárt.
Az Egyesült Államokból érkező jelzés, miszerint a munkaerő-piaci veszteségek a várakozáson felül mérséklődtek májusban, a bankszektorral szembeni bizalmat is erősítették. A Morgan Stanley stratégája ennek ellenére kiemelte: az állástalanok arányának várakozásokon felüli növekedése nem feltétlenül indokolja az optimizmust, sőt, a lakáspiac leépülésének év vége előtt nem várható megtorpanása sem teszi indokolttá a túl hosszan húzódó rallyt. Hasonlóan óvatos volt a német jegybank elnöke is, amikor közölte: a térség kilátásai továbbra is bizonytalanok.

Pápai Csaba
Pápai Csaba

Ez is érdekelhet