A dollár-forint árfolyam szerda délután a 200-as ellenállást ostromolta, amely minden bizonnyal nem jelent majd komoly akadályt számára, mert a technikai indikátorok a feltörekvő piaci devizák mozgására komoly befolyással lévő euró-dollár kurzus további emelkedését valószínűsítik - mondta Karsai Péter, a Commerzbank devizapiaci tradere. A szakember szerint a zöldhasú leértékelődése egyértelműen a kockázatvállalási kedv további erősödését jelzi. Ezt a tőkepiaci fejlemények is alátámasztják, hiszen a keddi iránykeresést követően tegnap ismét 1 százalék feletti pluszt tudtak felmutatni a New York-i tőzsde irányadó indexei.
Az euró-forint jegyzés ugyan egyre közelebb kerül a 273,60-nál lévő kétszáz napos mozgóátlaghoz, de Sörös Csaba, a Takarékbank elemzője szerint a mostani felívelés mégsem lesz elegendő ahhoz, hogy ez a szint megdőljön, utat engedve a további forinterősödésnek. A szakember ugyan nem zárja ki, hogy a kurzus akár 275 alá is benézzen, ám a kockázatvállalási hajlandóság emelkedése ellenére sem számít újabb rallyra. Sörös szerint az elkövetkező időszakot a profitrealizálás határozza majd meg, ami rövid távon technikai alapú emelkedést is lehetővé tesz, ám megfelelő fundamentumok híján nem tudja garantálni a jelenlegi szintek hosszú távú megtartását. A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy a jó adatok dömpingjének egyelőre vége szakadt, s bár a hét minden bizonnyal mind a tőke-, mind a pénzpiacokon pozitív mérleggel zárulhat, az euró-forint kurzus már rövid távon is inkább a 280-as szintek közelében stabilizálódhat. A Takarékbank elemzőjének számításai szerint a 273,60-as technikai szint komoly ellenállás lehet, így könnyen kialakulhat egy dupla alj, ahonnan aztán visszapattanás következik.
Ennek némiképp ellentmond Misik Sándornak, a Hamilton üzletkötőjének véleménye, aki szerint a dollár gyengülése elegendő felhajtóerővel szolgálhat a térség devizái, így a forint számára is egy újabb rallyhoz. A szakember szerint ugyan hosszú távon a törékeny egyensúly és a gazdasági kockázatok miatt nem lesz fenntartható a mostani felívelés, ám rövid távon elképzelhető további forinterősödés.
