BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Megállíthatatlanul száguldott a bankpapír

2008. július 8. kedd, 23:59

A világ tőkepiacait korántsem uralta optimizmus kedden: a vezető nyugat-európai indexek közel másfél százalékos veszteséget mutattak a BÉT zárása idején, de az enyhe pozitívummal kezdő amerikai piacok is markáns veszteségbe váltottak a nyitás után körülbelül egy órával. A BÉT-re nagyjából a fordítottja volt igaz: a reggel még több mint 1 százalékos veszteséggel induló mutató folyamatosan kúszott felfelé, egyedül zárás előtt pár perccel tört meg a lendület. Az index több mint 900 pontos sávban mozgott, és a nap végére 20 343 pontra ért, ami 1,1 százalékos emelkedést jelent. A napi forgalom 20 milliárd forint feletti értéke közepesen erősnek számít.
A vezető papírok vegyesen szerepeltek. A legnagyobb mértékben a már hétfőn is jelentősen emelkedő OTP drágult, amely közel 13 milliárd forintos forgalom mellett 2,8 százalékkal, 6220 forintig menetelt, bár napközben 6300 forint felett is járt. A Mol 19 610 forintos záróára 1,3 százalékos emelkedést tükrözött, míg a Magyar Telekom-papírok 0,1 százalékos hízással jutottak 734 forintra. A másfél napos felfüggesztés után visszatérő Richter 1,4 százalékkal hullott lejjebb, 31 525 forintra, miután a befektetők nem vették jó néven a lengyel Polpharma felvásárlásának elmaradását; a Richter a nap folyamán 8,6 százalékos mínuszban is volt. A papír célárfolyamát több elemző cég is csökkentette, ugyanakkor annak besorolásán nem változtattak.
A kisebb papírok közül az FHB 0,3 százalékos drágulással, 1127 forinton zárt, míg az Egis 0,9 százalékos hanyatlás után 15 350-en állt meg. Kimondottan jól szerepelt a 4,2 százalékkal, 1380 forintra dráguló Rába, míg a nap vesztese a 3,6 százalékot bukó Phylaxia lett.

Metzinger András
Metzinger András

Ez is érdekelhet