Nem riasztotta el a legnagyobb amerikai alapkezelőket a világ tőkepiacain a múlt héten végigsöprő eladási hullám – derül ki a Bloomberg felméréséből. A UBS, a Citigroup és a Putnam Investments szakemberei egyaránt amerikai részvények vásárlására buzdítanak, mondván, az eladási hullám nyomán rendkívül olcsóvá váltak a papírok. A hírügynökség által megkérdezett tizenöt vezető részvénystratéga konszenzusa szerint az S&P–500 index az idei évben 12 százalékkal emelkedik majd és megközelíti az 1550 pontot. A drágulásnak bőven van helye, a mutatót alkotó részvények ugyanis mindössze az idei évre várt papíronkénti nyereség 15-szörösén forognak, miközben az elmúlt tíz évben ezen arány átlaga meghaladta a 27-et. „Egyáltalán nem változott véleményünk a kilátásokról, ezért tovább vásároljuk a részvényeket. Ebből a szempontból az elmúlt heti zuhanás még előnyünkre is vált” – nyilatkozta a Bloombergnek Tobias Levkovich, a Citigroup részvénystratégája.
Robert Doll, az 1100 milliárd dollárt kezelő BlackRock alapkezelő vezetője úgy véli, továbbra is szép ütemben növekszik a világgazdaság, ami megfelelő támogatást nyújt a részvények drágulásához. Szerinte – bár az esésnek még nem biztos, hogy vége – a mostani kitűnő alkalom arra, hogy az ember a kockázatosabb, például a feltörekvő piaci befektetéseiből kiszálljon, és átnyergeljen a szerinte jóval biztonságosabb amerikai részvényekre. Doll elsősorban a legnagyobb energetikai és technológiai cégeket ajánlja a befektetők figyelmébe. Nem mindenki ilyen optimista azonban, a londoni székhelyű Dresdner Kleinwort a korábbi alulsúlyozásról például agresszív alulsúlyozásra változtatta a részvényekre vonatkozó ajánlását. A befektetési bank a kockázatosnak tartott instrumentumok helyett államkötvények vásárlását javasolja.
A Moody’s elemzője, Mark Zandi szerint láthatóan optimisták maradtak a befektetők, ezért a visszaesésnek minden bizonnyal nem lesznek jelentős következményei – írja a Marketwatch.com. A Moody’s szakembere úgy látja, az eladási hullámnak még nincs vége, de a félúton már túl van. Zandi latolgatása szerint 50 százalék esély van arra, hogy a gyengülés mérsékelt marad, mindenféle különösebb reálgazdasági következmény nélkül. A tőzsdék zuhanása szerinte nem haladja majd meg a 10 százalékot és a kockázatosabb kötvények hozamai sem emelkednek többel, mint száz bázispont.
A szakember 20 százalék esélyt ad egy jelentősebb korrekciónak, amikor is az amerikai piacok visszaesése meghaladja a 15 százalékot, de szerinte egy jóval sötétebb eshetőségnek is 20 százalék a valószínűsége, amikor is az amerikai részvények ötödével zuhannak, a kötvényhozamok pedig elszállnak, és ennek nyomán a gazdaság recesszióba fordul. A legkisebb, mindössze 10 százalékos esélyt annak adja az elemző, hogy a korrekció már lezajlott, és innen csak felfelé mennek az árak.
