Nem ütközik az alkotmányba a kiszorítás intézménye – állapította meg közel tízévnyi vizsgálódás után az Alkotmánybíróság (Ab). Ahogy az Ab honlapján olvasható határozatból kiderül, a kiszorítást a kisrészvényeseknek biztosított felajánlási jog és a nagyrészvényest megillető vételi jog kölcsönösségére, valamint az azonnali és méltányos kártalanítási szabályok meglétére tekintettel tartja rendben lévőnek az Ab. A kiszorítás intézményét – vagyis amikor a 90 százalék feletti tulajdonos a kistulajdonos akarata ellenére is megszerezheti azok részvényeit – bevezetése óta támadják a kisrészvényesek. Igazságtalannak tartják azt az elvet, miszerint csak azon az alapon, hogy valaki nagy, megfoszthassa tulajdonuktól a kicsiket. Az indoklás alapján az alkotmánybíróság a tulajdonhoz való jog intézményében nem feltétlenül a fizikai tulajdont, inkább az abban megnyilvánuló pénzbeli értéket tartja az Alkotmány által védettnek. Az Ab álláspontja szerint a materiális tulajdon egyoldalú elvételére méltányos kártalanítással kerülhet sor.
