Szokatlanul nagy a pörgés az elmúlt időszakban az econet-piacon, a BÉT-en február eleje óta több mint 20 millió részvény cserélt gazdát, ami több mint 70 (!) százaléka a cég teljes alaptőkéjének. A forgalom hirtelen megugrásával együtt az árfolyam is bő 30 százalékkal emelkedett – anélkül hogy erre bármi is különösebb okot adott volna. (A cég szerény veszteségről szóló gyorsjelentése feltehetően nem okozott nagy meglepetést a piacon.)
Bár a részvények több mint kétharmada fordult meg a tőzsdén, érdekes módon ez nem járt együtt új tulajdonos felbukkanásával – pedig a cég alapszabályának értelmében minden 2 százalékot meghaladó befolyásszerzés bejelentésköteles.
Az econet menedzsmentje sem tud új nagytulajdonosról. A cégnél senki nem jelezte befolyásszerzését, sem abbéli szándékát, hogy át akarja világítani a társaságot. Pórffy András vezérigazgató a mostani pörgést a tudatos vállalatépítés eredményének tulajdonítja. Meglátása szerint itt nem spekulatív fel-le ugrálást, hanem stabil emelkedést láthatunk: a piac most hálálja meg a kiszámítható működést és kezdi felismerni a papír alulértékeltségét. Pórffy úgy látja, számos, a társaságban korábban csalódott befektető térhet most vissza a tulajdonosok közé. A vezérigazgató külön kiemelte, hogy sok, az econetnél jóval rosszabb mutatókkal rendelkező részvény forog a névértéke felett, és végre a cég papírjai is átlépték ezt a szintet.
Az idei nyereségtervekkel kapcsolatban Pórffy András konkrétumokkal egyelőre nem tudott szolgálni, ám mint elmondta, törekszenek rá, hogy a tavalyi mínuszos eredményt pozitívba fordítsák. Változatlanul az árbevétel intenzív növekedésére számítanak, terveik szerint az idén több, korábban beindított projekt is termőre fordul. A vezérigazgató mindenesetre megígérte, nem fognak csalódást okozni a befektetőknek.
