A 2005-ös közel félmilliárd forintos nyereség után tavaly majd’ 800 milliós veszteségről volt kénytelen beszámolni a Synergon – igaz, az eredményt leginkább egyszeri tételek csúfították. Az új vezetés ugyanis úgy határozott, azért, hogy a cég későbbi pénzügyi beszámolói mentesüljenek a korábbi időszak eseményei miatt szükséges korrekcióktól, a tavalyi utolsó negyedév terhére több egyszeri tételt is elszámol. Így többek között rontotta az eredményt a külföldi leányvállalatok goodwilljének értékvesztése, néhány projekt munkaállományának óvatosabb értékelése, a GVH-bírságokra képzett céltartalék is – összesen több mint egymilliárd forint értékben. Ezek nélkül és az egyszeri tételek nélkül az üzemi eredmény a bázisév 49 milliós veszteségével szemben 200 millió forint közelébe emelkedett volna, az EBITDA pedig meghaladta volna a 600 millió forintot.
