Szűk sávban ingadozott a hét utolsó kereskedési napján a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe. A BUX a reggeli – a csütörtöki szinthez képest közel egyszázalékos pluszt jelentő – nyitást követően lefelé vette az irányt, ám a politikai feszültségek ellenére a gyengülés egész nap mérsékelt maradt. Az index a nap végén már szerény 0,4 százalékos pluszt mutatott. A piac egyébként valósággal pangott az ürességtől, ha nincs a nap végén egy jelentősebb OTP-kötés, elképzelhető, hogy a forgalom még a tízmilliárd forintot sem érte volna el.
A vezető részvények közül az OTP teljesített a legjobban. A bankpapír ugyan a nap legnagyobb részét a 8800 forintos szint alatt töltötte, ám a délutáni hajrának köszönhetően zárásra 8810 forintra küzdötte fel magát, ami a csütörtöki árhoz képest 1,6 százalékos erősödést jelent. Drágulni tudott a Mol is, az olajipari részvények 0,7 százalékkal értékelődtek fel. Tovább gyengült viszont a Telekom, amely láthatólag nem tudott tartósan megkapaszkodni az ezer forint feletti tartományban. Részvényei a hét utolsó kereskedési napján 0,4 százalékot veszítettek értékükből, az utolsó üzletet 992 forinton kötötték rájuk.
Ismét zuhant a gyógyszerpapírok jegyzése, úgy tűnik, a hét közepi fellendülés inkább csak rövid korrekció és nem trendforduló volt. A Richter pénteken 1,7, az Egis 1,2 százalékot veszített értékéből. A közepes kapitalizációjú cégek piacán csökkent a zsibongás, a Fotex és a Rába némi veszteséggel, a TVK szerény nyereséggel zárta a napot.
