Várhatóan már az első félévben bevezetik a tőzsdére az Orco Property Group papírjait – nyilatkozta a Bloombergnek Pál Árpád, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója. Szükség is lesz az új részvényekre, amennyiben a BÉT szeretne az ideihez hasonló forgalmat generálni. A megszorító csomag ugyanis kedvezőtlen a befektetési klímának, így már az is hatalmas eredmény lenne, ha sikerülne a 2006-oshoz mérhető forgalmat bonyolítani – tette hozzá a börze vezetője. (Az MNB egyébként 20-25 százalékos visszaesést valószínűsít.)
Ráadásul a tőzsdei bevezetések versenyében várhatóan az idén is lemarad Budapest. Miközben ugyanis Varsó hatvan új cég megjelenésére számít, a BÉT-re alig egy-két új társaság várható. Pál Árpád szerint ezek elsősorban a középvállalatok és az állami cégek közül kerülhetnek ki. A vezérigazgató különösen szívesen látná a parketten a Szerencsejáték Rt. – akár kisebbségi – pakettjét vagy egy-két regionális közszolgáltatót. A BÉT még nem tett le a Keler állami részvénycsomagjának megvásárlásáról sem, a vezérigazgató szerint bár a kormányzat tavaly még elzárkózott az értékesítéstől, az idén megváltozhat az ezzel kapcsolatos álláspont.
