Rekordnagyságú részvényforgalmat hozott a tavalyi év a BÉT-en, a duplikált azonnali részvényforgalom hajszálnyival meghaladta a 13 ezer milliárd forintot. (A teljes piacot szemlélve már nem 2006 volt a pesti tőzsde legjobb éve, 1998-ban és 1999-ben a részvényforgalmat megközelítő állam- és hitelpapír-forgalomnak köszönhetően ennél magasabb összesített forgalomról számolhatott be a BÉT. Tavaly viszont a kötvények alig járultak hozzá az összforgalomhoz, azt mindössze 770 millió forinttal növelték.)
A napi átlagforgalom a 2005-ös 17,8 milliárd forint után tavaly megközelítette a 26 milliárd forintot, az átlagos kötésnagyság pedig meghaladta a 2,2 millió forintot.
A brókercégek közül ismét az Erste végzett az azonnali részvényforgalom alapján összeállított rangsor élén, az őt követő KBC-nél (leánykori nevén K&H Equitiesnél) mintegy 25 százalékkal magasabb forgalommal büszkélkedhet tulajdonosainak. A harmadik helyezettet, az 1532 milliárdos duplikált összforgalmat összehozó Concorde-ot szorosan követi a HVB, rajtuk kívül még az ING-nek sikerült 1000 milliárd feletti forgalmat produkálnia. A származékos piac forgalma, ha kevéssel is, de meghaladta az azonnali piacét. Devizakontraktusokból több mint 6 ezer milliárdnyi, határidős egyedi részvényekből 3,78 ezer milliárdnyi, BUX-kontraktusokból pedig valamivel több mint 3 ezer milliárd forintnyi fordult meg a parketten. A származékos részvényügyletek terén a Cashline, a BUX-ügyleteknél a Buda-Cash bizonyult a legaktívabbnak. Néhány más termék iránt viszont alig mutatkozott érdeklődés, BUX- és részvényopciókból egész évben alig pár darab cserélt gazdát.
