A tervek szerint még az idén befejeződik a Synergonnál az új vezetés kezdeményezte átvilágítás, az annak során esetleg előkerülő „csontvázak” a 2007-es számokat már nem fogják csúfítani – mondta el Jeszenszky Zoltán, a cég igazgatóságának elnöke egy tegnapi sajtóbeszélgetésen.
A pontos helyzet feltárása párhuzamosan folyik az anyavállalatnál és a leánycégeknél, ám a vizsgálódás jelenlegi fázisában nem állapítható meg, hogy ennek lesz-e eredményhatása. Az elnök megismételte az őszi profit warningban már közzétetteket, miszerint az idei évre tervezett 300 milliós nyereség teljesülése megkérdőjelezhető. A középtávú tervek azonban változatlanok, a korábbi menedzsment és az új tulajdonosok által is megfogalmazott milliárdos nagyságrendű profitról szóló várakozások két-három éves távlatban továbbra is teljesíthetőnek tűnnek.
A leányvállalatok esetében a legfontosabb feladatnak a veszteség megszüntetését tartja a vezetés. Ez állítólag igen gyorsan teljesíthető célkitűzés, ám csak ezek után kerülhet sor annak meghatározására, pontosan mely tevékenységeikkel járulhatnak hozzá a leányvállalatok a csoportszintű profit emelkedéséhez. Egy biztos, az újabb akvizíciók egyelőre lekerültek a napirendről. Először a mostani leányvállalatok konszolidálására helyezi a Synergon a hangsúlyt, további terjeszkedésről csak azt követően lehet szó.
Az átvilágítással párhuzamosan zajlik a cég működésének átstrukturálása is, ennek keretében került sor az új vezetés szerint sok feladat duplázódásáért felelős, évi több mint 500 millió forintos büdzsével működő regionális iroda megszüntetésére. A konkrét lépéseket és a társaság új, középtávú stratégiáját a december közepére összehívott közgyűlésen mutatja majd be az igazgatóság – hangzott el a tegnapi sajtóbeszélgetésen.
A beszélgetésen részt vett a Synergon két nagytulajdonosa, Bokorovics Balázs, a Pannonplast és Albrecht Ottó, a Cashline vezetője is. Bokorovics újságírói kérdésre elmondta: a Synergon jelenleg nincs – és egy évig még nem is lesz – olyan helyzetben, hogy bárki a jelenlegi tulajdonosok számára attraktív ajánlatot tudna tenni.
