Ma debütálnak a Varsói Értéktőzsdén a régió legnagyobb áramszolgáltatójának, a cseh CEZ-nek a részvényei – írja a Reuters. A várakozások felfokozottak, az első pár napban várhatóan jelentősen megugrik majd az érdeklődés a papírok iránt, a varsói piacon ugyanis szinte nem találni jelentősebb méretű közszolgáltatót. Márpedig a lengyel nyugdíjalapok számára a kiszámítható, alacsony kockázatú, biztos osztalékfizető CEZ részvénye igen vonzó falat. Az alapok ugyanis a kinti szabályozás szerint tőkéjüknek csak 5 százalékát fektethetik külföldi instrumentumokba, ám a varsói debütálás után a cseh áramszolgáltató papírjaiból már szinte korlátlanul vásárolhatnak. A papír ráadásul 22 milliárd dolláros kapitalizációjával a parkett legnagyobb szereplője lesz, így minden bizonnyal a WIG–20 indexbe is bekerül – ami kihagyhatatlanná teszi a legtöbb intézményi portfólióból. Eddig nyolc külföldi cég jelent meg a varsói parketten – köztük a Mol és a BorsodChem. Jelentős forgalmat azonban csak az első napokban tudtak produkálni ezek a részvények, az adásvételek zöme valamennyi papír esetében továbbra is a „hazai” börzén köttetik, azok vezető szerepét nem „veszélyezteti” Varsó.
