Látványos emelkedéssel kezdte a napot pénteken a BUX, úgy tűnt, a piac hamar túltette magát a csütörtöki háromszázalékos zuhanáson. Az optimizmus azonban nem tartott sokáig, délre a Mol és az OTP piacán is az eladók kerültek többsége, így a délután folyamán már lefelé tartottak az árfolyamok. Hiába teljesített jól a Telekom és a Richter is, a két legnagyobb súlyú papír visszaesése következtében a BUX-nak esélye sem volt az emelkedésre, sőt zárásra az index a 22 ezres határt is átszakította. Rossz napok járnak mostanában a Mol-részvényesekre, az egy hónapja még 23 ezer forint környékén jegyzett papírok árfolyamát a mélybe rántotta a zuhanó olajár, pénteken már a 21 ezer forintos szint sem tudta megtartani a társaság jegyzését. Lassan két hónapja nem mozdul az OTP a 6000–6300 forintos sávból. Szerdán ugyan úgy tűnt, sikerül felfelé kitörnie, ám csütörtökön csúnyán visszadöngölték a papírt, a zuhanás pedig pénteken is folytatódott. A bankpapírok ugyan reggel 6350 forintig felkapaszkodtak, ám onnan meredeken lefelé vezetett útjuk, a zuhanás csak 6200 forintnál állt meg.
Jól szerepeltek viszont a Magyar Telekom papírjai, árfolyamuk 1,3 százalékkal, 890 forintra kúszott fel. A Richter magas forgalom mellett egy százalékkal, 47 ezer forintig drágult, miközben az Egis-papírok háromnegyed százalékkal erősödtek. A közepes kapitalizációjú papírok közül említést érdemel a Danubius további drágulása, a szállodacég papírjai már 400 forinttal az ajánlati ár felett cseréltek gazdát.
