BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kétszázmilliárdos zuhanás

2006. szeptember 7. csütörtök, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A régiós tőzsdékkel egyetemben meredeken zuhant tegnap a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe is, a BUX az egész napos gyengülés következtében 3,2 százalékkal szerdai záróértéke alatt fejezte be a kereskedést. A két napja még a 23 ezer pont áttörését ünneplő mutatónak tegnap alig sikerült 22 ezer pont felett megkapaszkodnia. A zuhanásban 216 milliárd forintnyi kapitalizáció vált semmivé.
Szomorú napot tudhattak maguk mögött az OTP részvényesei, pedig szerdán még úgy tűnt, a hosszas egy helyben toporgás után végre sikerül felfelé indulnia a bankrészvény árfolyamának. Nem így történt, korábbi optimizmust minden nyom nélkül söpörte el a rossz régiós hangulat. Az egy napja még 6550 forinton is jegyzett papír folyamatosan veszített értékéből, s záráskor már csak 6300 forintot fizettek érte.
Nem volt jobb napja a Richter tulajdonosainak sem. A hét elején még az 50 ezer forintos határt ostromló kurzus tegnap újabb 4,4 százalékkal hanyatlott, s a zárásban már csak
46 550 fonton állt. A szektortárs Egis részvényei mindössze 1,7 százalékkal lettek olcsóbbak. A Mol veszteségei is a három százalékot közelítették, az olajipari részvények utoljára 21 155 forinton cseréltek gazdát. A vezető részvények közül a legkisebb veszteséggel a Magyar Telekom vészelte át a napot, a cég papírjai „mindössze” 2,3 százalékot veszítettek értékükből.
Kevés részvény tudott ellenállni a rossz hangulatnak. Árral szemben a közepes kapitalizációjú társaságok közül csupán a két Graphisoft cég, a Danubius, a TVK és az IEB tudott erősödni.

Mezősi Tamás
Mezősi Tamás

Ez is érdekelhet