Közel másfél milliárd forinttal emelkedett tegnap a Graphisoft SE értéke, miután a társaság részvényei rég nem látott vágtát mutattak be a BÉT-en. A szoftvercég papírjainak ára egyetlen nap alatt 10,3 százalékkal emelkedett, a piaci szereplők a drágulás hátterében a tegnap napvilágot látott Erste-elemzést sejtették. (A társasággal meglehetősen kevés elemző foglalkozik, márpedig az intézményi befektetők piacra csalogatásához ez szinte elengedhetetlen). A Graphisoft követését elkezdő osztrák cég ráadásul igen lelkes elemzést közölt: a papírokra a jelenlegi piaci árnál 68 százalékkal magasabb, 2066 forintos célárat határozott meg, amihez természetesen vételi ajánlást társított. Daniel Lion kommentárjából kiderült: az ingatlanüzletág leválasztása nyomán világossá vált, hogy a cég a versenytársaknál jóval olcsóbb, pedig jobb hatékonysági mutatókkal büszkélkedhet. A Graphisoft az Erste – visszafogott – profitvárakozásai alapján az idei nyereség 9,4-szeresén forog most a tőzsdén, a jövő évi profittal számolva pedig 6,3-as P/E adódik, miközben a szektortársaknál ugyanez a mutató 21,6, illetve 16,9. Az ArchiCad továbbra is megmarad a cég fejőstehenének, az előfizetéses rendszernek köszönhetően ráadásul a korábbinál stabilabb pénzáramlás várható. A növekedési sztorit ígérő Virtual Construction szolgáltatáscsomag egyelőre veszteséget hoz, az Erste szerint az üzletág a jövő évi nullszaldó után először 2008-ban termelhet majd üzemi szinten nyereséget.
