BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Sokat remél a második félévtől a Synergon

Az első hat hónapban épphogy sikerült elkerülnie a veszteséget a Synergonnak, ám a második félévtől már látványos javulást remél a cég.

2006. augusztus 13. vasárnap, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Továbbra sem lehet túl büszke az előző félévben elért nyereségére a Synergon, a cég ugyanis hat hónap alatt mindössze 23 milliós profitot termelt, a folyamatok azonban pozitív irányba mutatnak. Az árbevétel a bázishoz képest 18 százalékkal növekedve megközelítette a tízmilliárd forintot, a menedzsment ezért a korábbi – egész évre vonatkozó – forgalombővülés előrejelzését 15 százalékra emelte (azaz a bevételek az év végére valószínűleg meghaladják majd a 22 milliárd forintot). A szolgáltatástartalom az első negyedéves visszaesés után a második negyedévre 49 százalékra ugrott, ami már szinte több mint a hosszú távú tervekben szereplő ráta. A Synergon vezetősége – a rendelésállomány alapján – reméli, hogy a második félévben a nyereség is növekedésnek indul és az év végi profit meghaladja majd a 300 millió forintot. Hároméves távlatban Radnóty Zoltán vezérigazgató 10 millió dolláros nyereséget és 150 millió dolláros árbevételt prognosztizált a Bloomberg tudósítása szerint.
A javuláshoz elsősorban a külföldi leányvállalatok rendbetétele szükséges, az első félévben ugyanis mind az Infinity, mind a Span tetemes veszteséget termelt, együttesen közel 174 millió forintnyi mínuszt „hoztak” a Synergon-csoportnak.
A vezetés belátta, a folyamatos bukások elkerülése érdekében nem elegendőek az eddigi intézkedések, mind az Infinitynél, mind a Spannál komoly szerkezeti váltások szükségesek, ezért októberig új vállalatirányítási rendszert – egyfajta mátrixstruktúrát – vezetnek be. Ezzel lehetőség nyílik arra, hogy valamennyi tagvállalat a csoport összes szolgáltatását kínálja és a szaktudás valamennyi társaságnál rendelkezésre álljon.
Az anyavállalatnál eközben a hatékonyság javítására koncentrálnak: Tóth Zsolt vezérigazgató elmondása szerint a munkába állásakor meghatározott 15 százalékos javulásból eddig 5 százalék teljesült, ám a jövő évre a maradék 10 százaléknyi racionalizálás is megtörténik.

Mezősi Tamás
Mezősi Tamás

Ez is érdekelhet