BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Most a Dell rontotta el a hangulatot

2006. július 23. vasárnap, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A várakozásoknál gyengébben sikerült a második negyedév – figyelmeztette pénteken a befektetőket a Dell. A hírre zuhanni kezdtek a számítógépóriás papírjai, a részvények ára rövid idő alatt 12 százalékkal csökkent. A Dell ráadásul nem az első a technológiai cégek közül, amely kénytelen elszomorítani tulajdonosait: pénteken csalódást keltő eredménnyel rukkolt elő az Infineon és a Ericsson is, egy nappal korábban pedig az Intel és a Qualcomm gyenge számai adtak okot búslakodásra. A techszektor bukdácsolása – bár a Microsoft, szembe menve a trenddel, azt jelezte, a vártnál több profitra számít – a teljes részvénypiac hangulatára rányomta bélyegét.
A vezető európai indexek kivétel nélkül veszteséggel zártak, a frankfurti DAX 1,7 százalékkal, a párizsi CAC–40 és a londoni Footsie pedig 0,9 százalékkal csúszott vissza. Az egyik legnagyobb veszteséget a gyorsjelentésével csalódást keltő Infineon okozta, papírjai 6,8 százalékot veszítettek értékükből. Az SAP-kurzus a csökkenő eladások és egy JPMorgan-leminősítés következtében közel 5 százalékot zuhant. Veszteséggel zárt az Ericsson is. A Peugeot papírjait egy SG-től érkező leminősítés tette a lejtőre, Európa második legnagyobb autógyárának papírjai 4,4 százalékot veszítettek értékükből.

Mezősi Tamás
Mezősi Tamás

Ez is érdekelhet