Az Erste Alapkezelőnél előrehaladott stádiumban van két új nyílt végű alap létrehozása; a rövid jegyzés várhatóan ezen a héten indul, a folyamatos forgalmazás pedig a tervek szerint augusztus elején kezdődik – tudtuk meg Fekete Attilától, a társaság ügyvezető igazgatójától. Mindkettő vegyes jellegű, eltérő kockázati szintet képviselő, alapok alapja konstrukció lesz. Az óvatosabb befektetőknek az Erste Konzervatív Alapok Alapját szánják, a kissé merészebbeké pedig az Erste Kiegyensúlyozott Alapok Alapja lenne. Eme új alapcsalád harmadik tagja a még magasabb kockázatot vállaló, már május eleje óta működő Erste Válogatott Alapok Alapja, amelynek neve az alapkezelő szándéka szerint nemsokára kiegészül a „dinamikus” jelzővel is.
A konzervatív jellegű alapban elsősorban hazai, kötvény jellegű befektetések és ingatlanalapok jegyei lesznek, a kiegyensúlyozott konstrukcióban nagyjából egyenlő lesz a kockázatosabb részvénybefektetések és a kötvények aránya, a dinamikus alap pedig jelentős részvénykitettséggel fog működni, illetve működik most is, részvénytúlsúlyos vegyes alap jelleggel. Ebbe a három alapba nagyobbrészt, de korántsem kizárólag az Erste Alapkezelő és az Erste Sparinvest alapjainak jegyei kerülnek, de más termékek, például (mint ahogy a Válogatott Alapban már jelenleg is) külföldi ETF-ek (tőzsdei indexalapok) papírjai is megtalálhatók.
Bár nem emiatt kezdték meg az új alapok előkészítését, nagyon jól fognak jönni majd augusztusban, hiszen a szeptember elseje előtt vásárolt befektetési jegyek visszaváltása után még nem kell adózni. Emiatt a máskor uborkaszezonnak számító hónapban kisebb-nagyobb roham is elképzelhető a bankfiókokban, főként a hosszú távú tartásra szánt befektetési jegyek iránt nőhet meg az érdeklődés. (A kötvények kevésbé alkalmasak erre a célra, mert a második kamatszelvényük már adóköteles. A magyar lakosság zöme pedig hagyományosan tartózkodik a közvetlen részvényvásárlástól.) Ez azonban Fekete Attila szerint attól is függ majd, hogy a pénzügyi csoportok marketingjének mennyire sikerül a jobbára nyaraló célközönséget utolérnie, megszólítania.
A nemrég zárult jegyzési időszak során egyébként az Erste Garantált Alap 4 befektetési jegyeit 5,173 milliárd forint értékben vásárolták meg a befektetők. Ennek „ikeralapjába”, a megegyező konstrukciójú, de a postákon kapható Magyar Posta Garantált Alap 1-be pedig 1,537 milliárd forintot fektettek. Ez volt az első, postákon is kapható garantált alap (nyílt végű alapok már tavaly óta hozzáférhetők a Magyar Postánál). A következő garantált alap létrehozását szeptemberre tervezik, az augusztusi indulás az engedélyeztetés időigénye miatt már nem lehetséges – tudtuk meg.
