Miután az Európai Bizottság áldását adja rá, várhatóan 2007. november 1-jétől nálunk is életbe lép az európai tőkepiaci szabályozást egységesíteni hivatott jogszabálycsomag. A MiFiD (Markets in Financial Instruments Directive) névre keresztelt direktívák a magyar befektetési szolgáltatók piacán is jelentős változásokat kényszeríthetnek majd ki – mondta el lapunknak Palotás Tamás, a Deloitte szakembere. A harmonizáció egyik legfontosabb eleme lesz, hogy mindenfajta adminisztrációs kötelezettséget lebont a határon átnyúló befektetési szolgáltatások elől, egy hazájában engedéllyel rendelkező szolgáltató a jövőben bármiféle külön engedély nélkül az unió más tagországaiban is kínálhatja szolgáltatásait. Ettől a verseny erősödését és a szolgáltatások minőségének javulását várják a törvényhozók. A MiFiD szabályozottabb mederbe tereli majd a tőzsdék mellett működő kereskedési platformok működését is. (Ilyen például a londoni piac mellett működő AIM vagy a Frankfurtban nemrég indított Entry Standard.)
A MiFiD rendelkezései közül talán az internalizáció hozza majd a legnagyobb változást. Az eljárás lényege, hogy a sok számlát kezelő befektetési szolgáltató az értékpapír-vásárlásra szóló megbízást nem lesz köteles a tőzsdén végrehajtani, megpróbálhatja azt házon belül elintézni, azaz saját ügyfélkörén belül összepárosítani a vevőt és az eladót. A módszerrel – mivel kimarad belőle a maga jutalékára igényt tartó tőzsde – jelentős tranzakciósdíj-megtakarítás érhető el. Az internalizációt persze igen szigorúan szabályozza majd a jövő novemberben életbe lépő törvénycsomag, a házon belüli „elintézés” ugyanis jelentős kockázatokat rejthet az ügyfelek számára. A jogszabály ezért igen komoly feltételekhez köti az ilyen jellegű üzletek bonyolítását (árjegyzési kötelezettség, a legjobb feltételekkel történő teljesítés, maximális informáltság és transzparencia). A tőzsde kihagyása feltehetőleg csak a legnagyobb tranzakciók esetén éri majd meg a megbízóknak, a szigorú feltételek miatt – amelyek jelentős beruházásokat igényelnek – pedig Magyarországon feltehetőleg kevés brókercég fogja majd kínálni ezt a szolgáltatást.
