Rossz napot zártak pénteken a kelet-európai devizák, a gyengülésben ezúttal azonban nem a forint járt az élen. A lengyel zloty a pénzügyminiszter lemondásának hírére lejtőre került, ami a régió többi fizetőeszközét is magával rántotta. Ezek után a szlovák és a török jegybank is kénytelen volt beavatkozni pénze védelmében, ám még így sem tudták megakadályozni, hogy többéves mélypontra csússzanak az árfolyamok. Ilyen hangulatban a gyengélkedő forint megkapaszkodására esély sem volt, a magyar fizetőeszköz tovább csúszott lefelé a lejtőn. Az árfolyam megközelítette a hivatalos ingadozási sáv közepét, ám ha hajszálnyival is, de az erős oldalon maradt. A 282,15-ös mélypontról ugyan kissé visszakapaszkodott a forint, késő délután egy euróért 281 forintot kellett fizetni. A dollárral 225,30 forinton kereskedtek, több mint négy forinttal a csütörtöki szint felett.
Az állampapírok másodlagos piacán meredeken emelkedtek a hozamok. A rövidebb futamidőkre 12–25 bázisponttal nőttek a referenciaértékek, az irányadó 3 és 5 éves papírok hozama pedig 20, illetve 13 bázispontos emelkedés után 8 százalék fölött állt csak meg. A forintpiacon a bő likviditás következtében 30-40 bázisponttal 5,25/50 százalékra csökkent az overnight és tomnext kamat. bázisponttal 5,25/50 százalékra csökkent az overnight és tomnext kamat.
