Még a magasabb első negyedéves államháztartási hiányra vonatkozó délutáni pénzügyminisztériumi deficit-előrejelzés sem tudta megingatni a forintot a bankközi devizapiacon. Az euró kedden is 244 és 244,50 forint között mozgott, ezúttal e sáv aljáról jutva el a nap végére a felső értékig. Az euró/dollár kurzus ismét elérte az 1,3050-ös értéket, ami itthon 187 forint közelébe lökte az amerikai fizetőeszközt. Ez sem tartott azonban sokáig, délután már ismét a korábbi napok árszintjén, valamivel 188 forint fölött születtek az üzletek.
A múlt heti százmilliárd forint fölötti jegyzés után most szerényebb volt a kereslet a három hónapos kincstárjegyek szokásos aukcióján. Mintegy 60 milliárd forint értékben nyújtottak be vételi ajánlatot, amiből ezúttal is csak az előre meghirdetett 25 milliárd forintos keret erejéig fogadott el jegyzéseket az ÁKK Rt. Az átlaghozam a hétfői másodpiaci szinten alakult, 8,10 százalék volt, a legalacsonyabb és a legmagasabb elfogadott ajánlatok azonban széles sávban, 7,80 és 8,15 százalék között szóródtak. Az állampapírok másodpiacán egyébként megint a hozamcsökkenés lett úrrá. A referenciahozamok a rövid oldalon 3-4, a 3 és 5 éves futamidőknél pedig 5–7 bázisponttal mérséklődtek.
A monetáris tanács hétfői ülése előtt megbolydult a forintpiac, a bankok megragadva a feltételezett utolsó lehetőséget több mint 530 milliárd forintot helyeztek el 9 százalékon a kéthetes jegybanki betétben, a kamatcsökkentésre játszva. Ez közel kétszerese a lejáró 286 milliárd forintnak. A 752 milliárd forintra felszaladó teljes betétállomány okozta pénzhiányt a piac már tegnap megérezte. Az overnight kamatok negyed százalékponttal, 8 és fél százalék fölé emelkedtek, a tomnext árak pedig ennek duplájával, 9 százalék fölé ugrottak.
