A keserű pirulát már az egy hónappal ezelőtt bejelentett profit warning alkalmával lenyelette a Pannonplast a befektetőkkel, így a gyorsjelentésben közölt, lényegében az egy évvel ezelőttivel megegyező 1,83 milliárd forintos veszteség már nem érte váratlanul a társaságot. Árbevétele tavaly is 26 milliárd forint felett alakult, de a növekvő alapanyagárak miatt a közvetlen költségek emelkedtek, a leépítések és átszervezések egyszeri tételei miatt pedig a közvetett költségek lényegében szinten maradtak.
A fedezet romlása miatt így az EDITDA eredmény harmadára, egymilliárd forintra esett vissza, míg az üzemi eredmény szintjén (EBIT) több, mint 1,4 milliárd forintos veszteséget könyvelt a társaság. A pénzügyi veszteség kisebb lett ugyan a bázisnál, és az így elért 2 milliárd forint feletti mínuszt 353 millió forinttal javította a „halasztott adóbevétel miatti visszaírás”, ám 100 millióval rontotta a kisebbségi részesedések utáni elszámolás. A gondot, ahogy az elmúlt években rendre, most is a műszaki műanyagok üzletágának teljesítménye okozta. Mint a gyorsjelentés kiemelte, a divízió nullszaldós működése esetén a cégcsoport éves szinten 20 milliós nyereséget ért volna el. Persze még ez is messze elmaradt volna a 90-es évek második felében megszokott egymilliárd forint feletti eredménytől.
