A Vodafone-részesedés értékesítése miatt drasztikusan megugrott tavaly az Antenna Hungária (AH) adózott konszolidált eredménye, a 2003-as 155 millió forintról 11,7 milliárd forintra emelkedett. A harmadik mobilszolgáltatóban lévő közel 10 százalékos csomagot eredetileg 17,654 milliárd forinton tartották nyilván, a folyamatos leírások miatt azonban a konszolidált kimutatásban csak 8 milliárd forinttal szerepelt, miközben végül 19,419 milliárd forinton értékesítették a Vodafone Internationalnek. Ez a pénzügyi eredményt javította jelentősen.
Erre nagy szükség is volt, mert üzemi szinten már korántsem lehet ennyire örülni a tavalyi évnek. Az üzemi eredmény az előző évhez képest mintegy 60 százalékkal zuhant, alig több mint 800 millió forintot tett ki. Az EBITDA egy év alatt közel egymilliárd forinttal csökkent. A belföldi értékesítés nettó árbevétele ugyan 6 százalékkal, 26,6 milliárd forintra nőtt, de több költség jelentősen megugrott. A személyi ráfordítások – a gyorsjelentés egyébként ezt nem részletezi – mintegy 750 millió forinttal nőttek, de magasabb lett az értékcsökkenési leírás is. A legfontosabb tétel azonban az egyéb ráfordítások emelkedése volt. A társaság ezúttal 3,5 milliárd forintot szerepeltetett itt helyi iparűzési adófizetési kötelezettség, az AntennaMikro-előfizetők számának csökkenéséhez kapcsolódó, eszközökre elszámolt értékvesztés, valamint céltartalékképzés címén.
A pénzügyi bevételeknél elszámolt, közel 13 milliárd forintnyi árfolyamnyereség szerencsére mindent megmentett. Konszolidált szinten egészen pontosan 11,3 milliárdot hozott össze a cégcsoport a Vodafone-részesedés értékesítéséből. Ez az összeg az anyavállalatnál is kimutatott, 1,8 milliárd forint árfolyamnyereségből, valamint a korábbi években elszámolt, a csoportra jutó veszteség 9,6 milliárd forintos visszaforgatásából áll. Ehhez jött még a Hunsat Rt. tartós részesedései között nyilvántartott, 1,22 százalékos tulajdoni hányadot kitevő Eutelsat S.A.-részesedés értékesítésének egyszeri, pontosan nem ismert, de valószínűleg egymilliárd forint feletti árfolyamnyeresége.
Persze a tavalyi magas jegybanki alapkamatnak köszönhetően a pénzügyi kiadások is nőttek, de még így is maradt 11 milliárd forint pénzügyi eredmény. Rendkívüli tételek idén sem befolyásolták lényegesen a gazdálkodást, így adófizetés után 11,7 milliárd forint maradt a cégnél. (Anyavállalati szinten egyébként némileg más volt a helyzet, itt ugyanis az üzleti eredmény meghaladta a 2,1 milliárd forintot, amit a 600 milliós pénzügyi veszteség és a 250 millió forintos adófizetés csökkentett 1,25 milliárd forintra.)
A befektetők szempontjából azonban nem annyira a cég gazdálkodása lehet az idén érdekes, sokkal inkább az első félévre tervezett privatizáció, illetve az ÁPV Rt. által tavaly többször is emlegetett magas osztalék. (Az állam számára az utóbbi azért fontos, mert a privatizációs bevétel nem, míg az osztalék csökkenti a költségvetési hiányt.) Az utóbbi mértéke egyelőre kérdéses, bár a piaci pletykák szerint nem elképzelhetetlen egy több száz, esetleg ezer forintos kifizetés sem.
Azért arra figyelni kell, hogy a cég menedzsmentje deklarálta, az összegből szeretné jelentősen csökkenteni az eladósodottsági mutatót. Ennek első lépéseként a csoport hitelállományát a Vodafone-pénz terhére már tavaly 6 milliárd forinttal, 22 milliárd forintra csökkentette, és hosszú távú hiteleit a rövid lejáratú kötelezettségek közé sorolta át. A kérdés csupán az, hogy a gyorsjelentés azon mondata, miszerint a tranzakcióból származó bevétel lehetővé teszi a cégcsoport teljes hitelállományának törlesztését 2005 során, pontosan mit is takar.
