A nap elején egy időre 244,80 forintig szaladt fel az euró árfolyama a bankközi devizapiacon, de azután a korábbi napokban is megszokott 244,40–244,60 forinton jegyezték a hét utolsó munkanapján. Az euró/dollár keresztárfolyam nem igazán változott a nemzetközi piacokon sem, így az amerikai deviza jegyzése itthon is mintegy 20–30 filléres szűk sávban ingadozott, kevéssel a 190 forintos árszint felett. A jelenlegi 9 százalékos alapkamat láthatóan már beállította az árakat, így komolyabb elmozdulásra elsősorban a monetáris tanács februári kamatdöntése után lehet számítani.
A másodlagos állampapírpiacon is elcsendesedett a kereskedés. A referenciahozamok csupán a 10 és a 15 éves államkötvényeknél változtak jelentősebben, de itt is mindössze 5-6 bázisponttal csökkentek. A többi lejáratnál, ha volt is elmozdulás, legfeljebb egy-két bázispontnyi. A héten a szokásos 3 hónapos diszkontkincstárjegyek mellett államkötvényeket is kínálnak aukción. Az ÁKK a 2009/D-ből 35 milliárd forint, míg a 2015/A-ból 25 milliárd forint értékben kínál. Első pillantásra ez a mennyiség nem tűnik soknak, hiszen az utóbbi időben erős volt a kereslet a magyar kötvények iránt.
A forintpiacon tovább csökkentek az overnight és a tomnext kamatok, az üzletek zöme 9,75–9,80 százalékon jött létre.
