Az MNB kora délutáni eurókonverziójának híre törte derékba az uniós deviza lassú magára találását tegnap a devizapiacon, a jegyzés így a pénteki 244 forint körüli szintre esett vissza. Pedig a délelőtt folyamán mintegy 40 fillérrel egészen 244 és fél forintig erősödött az euró árfolyama, de amint a jegybank bejelentette, hogy a költségvetés devizaforrásaiból mintegy 2,5 milliárd eurót vált majd át forintra, egyből megtört a korábbi trend. Pedig a hírek szerint ennek nem igazán van devizapiaci hatása, ugyanis tavalyhoz hasonlóan az összeg döntő részét, több mint másfél milliárdot napi néhány milliós bontásban terítik. A mélypontot lényegében a múlt héten is támaszt jelentő 243,80 forint jelentette, ezen a szinten ugyanis már ismét megjelentek az euróvételi megbízások. A devizapiacon szinte egész nap 190 forint körül ingadozott az amerikai dollár. A kereskedést befolyásoló hír az MNB-bejelentést leszámítva egyébként nem igazán volt, a késő délután közzétett, és a vártnál némileg kedvezőbb áht-hiány számai is inkább a mai üzletmenetet befolyásolhatják.
Az állampapírpiacon megfordult a napok óta tartó hozamcsökkenés, a referenciaértékek éven belül ugyan nem változtak, de a hozamgörbe középső szakaszán 3–7 bázisponttal korrigáltak felfele. A forintpiacon az overnight és a tomnext kamat tartotta a napok óta stabil, valamivel 9 százalék feletti szintjét, a hosszabb lejáratokon pedig ezúttal sem volt aktivitás.
