BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Jó üzlet a Budapesti Értéktőzsde

A tavalyi milliárdos nyereség után az idén is több száz millió forintos eredményre számíthat a Budapesti Értéktőzsde Rt. A tervezett akvizíciókhoz azonban még így is kevés a pénz, ezért még az idén nyilvános tőzsdei kibocsátással vonnának be tőkét.

2005. február 6. vasárnap, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A tavaly év végén már bejelentett egymilliárd forintos nyereséggel zárta az évet a Budapesti Értéktőzsde. Az előzetes adatok szerint a mérleg szerinti eredmény – a BÉT 2006-ig adómentességet élvez – 1024 millió forint, ami 695 százaléka az egy évvel korábbi 129 millió forintnak, de még a korábbi terveket is 45 százalékkal meghaladja. A látványos javulás mögött több dolog húzódik meg. Egyrészt a bevételek jelentősen nőttek, miután az egy évvel korábbi 7,5 milliárd forint után 2004-ben naponta átlag 10,3 milliárd forint értékben cseréltek gazdát részvények a parketten, másrészt a kiadási oldal csökkent, miután tavaly az MMTS kereskedési rendszer utolsó részletét is leírták. A tőzsdei tevékenységből származó bevétel így nyereségbe is fordult. Emellett az értékpapírok és pénzeszközök állománya egy év alatt közel 500 millió forinttal nőtt, a 2,6 milliárd forint pedig már önmagában is szépen hozott a konyhára.
A pénzre egyébként szüksége is van a börzének, hiszen a tervek szerint a 25 százalékos saját Keler-csomagjához tavaly megvásárolt 1,670 százalék után az idén szeretné teljes egészében megszerezni a jelenleg még a BÁT-nál és az MNB-nél felelhető Keler-csomagokat. (A Keler 26,67 százaléka a befektetett eszközök között 2,57 milliárd forinttal szerepel a mérlegben, ugyanakkor a Keler saját tőkéje osztalékfizetés előtt valójában inkább 13 milliárd forint körül van.) Emiatt, illetve az árutőzsdével tervezett integráció költségei miatt a BÉT menedzsmentje nem is javasol majd osztalékot az idén. Ez azonban még mindig kevés, így felmerült, hogy a BÉT jó példát mutatva maga is a tőzsdére lép, és így von be friss tőkét a parkettre. A nyilvános kibocsátás során egyrészt a korábbi tulajdonosoknak is lenne lehetőségük a kiszállásra, másrészt a újabb befektetők is hozzájuthatnának BÉT-részvényekhez. A tőzsde az idén sem lesz rossz üzlet, a tervekben 8–10 milliárd forintos napi átlagforgalommal és 500–800 millió forint nyereséggel számol a BÉT. Igaz, lényegében már ennek a pénznek is megvan a helye, a korábbi tervek szerint ugyanis Budapest a bécsi tőzsdével együtt indulna a varsói börze év végére tervezett privatizációján.

Madarász János
Madarász János

Ez is érdekelhet