Az elmúlt három évben már jó néhány kellemetlen meglepetés érte a Pannonplast (PP) részvényeseit, és ennek úgy látszik még mindig nincs vége. A műanyagipari társaságnál korábban mindig a harmadik és a negyedik negyedév számított a legerősebbnek, most viszont az év végén kerülnek elő csontvázak a szekrényből. Nem történt ez most sem másként, bár az elmúlt hónapokban a cégvezetés úgy nyilatkozott, hogy reményeik szerint a féléves egymilliárd forintos mínusz nem nő majd tovább. Ezt egyébként az őszi időszak nullszaldós eredménye is alátámasztotta, sőt optimizmusra adott okot, hogy decemberben bejelentették: mintegy 1,1 milliárd forint bevételre szert téve sikerült értékesíteni a korábban meghirdetett 4 leányvállalatot, valamint néhány eszközt és ingatlant. Ez azonban úgy látszik kevés volt, a PP szombaton megjelent közleménye szerint a társaság IV. negyedéves konszolidált IFRS szerinti vesztesége várhatóan meghaladja a 800 millió forintot. Az indoklás szerint a rendkívüli mértékű veszteség részben az alapanyagárak kedvezőtlen alakulása miatt (megközelítőleg 200 millió forint), részben pedig az utolsó negyedév átszervezése során feltárt, a korábbi időszakokra visszavezethető, egyszeri költségek és ráfordítások miatt keletkezett (megközelítőleg 600 millió forint).
A korábbi időszakokhoz kapcsolódó veszteségek ügyében egyébként az igazgatósága vizsgálatokat kezdeményezett a felügyelőbizottságnál. Emellett 16 főre csökkentette a holding létszámát, amellyel az előzetes számítások szerint a 2005-ös évben 380 millió forint takarítható meg. Az új struktúra szerint Szabó Balázs vezérigazgatóként az értékesítési, termelési és alapanyag-beszerzési terület szakmai vezetését, Gyimóthy Dénes gazdasági igazgatóként pénzügyi és kontrollingvezetői funkciókat lát el. A pénzügyi befektetéseknek minősített vállalatokkal és a társaság ingatlanportfóliójának kezelésével Bokorovics Balázs, az igazgatóság elnöke foglalkozik. A PP vizsgálja a Pannonpipe Kft.-ben fennálló 50 százalékos tulajdonrészének értékesítési lehetőségét is, korábban ennek eladásáról nem volt szó, csupán a leányvállalat reorganizációját tűzték ki célul. A tulajdonostárssal, a Pipelife GmbH-val egyetértésben a Pannonpipe Kft. 2004 decemberében – külső tanácsadó cég bevonásával – megkezdte kereskedelmi tevékenysége hatékonyságának vizsgálatát és javítását.
A bejelentés váratlanul érte a piacot. A PP vezetése január közepén tartott sajtóreggelijén még igencsak optimistának tűnt. A 2004-es számokról bővebben ugyan a közelgő gyorsjelentésre hivatkozva nem nyilatkoztak, de az idei tervekről annyit már elárultak, hogy 2005 az üzleti terv fényében kevésbé lesz fájdalmas, mint amilyen a tavalyi volt. Kérdés, hogy a mostani adatok megjelenése után milyen változásra lehet számítani a tervszámokban. A hír minden bizonnyal negatívan hat majd a részvényárfolyamra, pedig január eleje óta mintegy 10 százalékot drágultak a papírok és az elmúlt napokban már stabilan 1250 forint körül ingadozott a kurzus.
