Az ÁPV Rt. ugyan már tavaly év végén bejelentette, hogy a műsorszóró 75 százalék plusz egy 1 szavazatot biztosító részvénycsomagját nyilvános pályázat keretében szeretné értékesíteni, de eddig csupán a lebonyolítást végző tanácsadó posztjára írták ki a pályázatot. Erre összesen hat jelentkező akadt. Három pályázatot a bíráló bizottság javaslata alapján érvénytelennek nyilvánítottak – egy esetben az volt a baj, hogy a – kiírással ellentétesen – képviseletre nem jogosult személy nyújtotta be a pályázatot, két esetben pedig a díjajánlat nem egyértelmű volta adott okot a kizárásra. A versenyben így a HVB Bank mellett csupán az Erste Bank Befektetési Rt. és a CIB Közép-Európai Bank Rt. vett részt, és az elbírálásnál is ez a sorrend alakult ki. Az ÁPV szerint a HVB Bank szakmailag és a költségek szempontjából is a legjobb érvényes pályázatot nyújtotta be, amelyben az Antenna Hungária privatizációs tranzakciójával kapcsolatban – egyelőre nem részletezett – új információkat tárt fel. Ezenfelül a legalacsonyabb ajánlattal lépett maximális díjra vonatkozóan, az árbevétel százalékában meghatározott díjigénye az összehasonlításban a legkedvezőbbnek bizonyult. Így hamarosan tényleg megkezdődhet a privatizáció, amelynek lezárását korábban az első félév végére ígérte a vagyonkezelő.
