BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Újabb nagymegrendelést kapott a Freesoft

Egy hónapon belül már a második jelentős megrendelést szerezte meg a Freesoft, így a Vodafone után már a MÁV is a cég partnere.

2005. január 20. csütörtök, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Vodafone-megbízás után újabb komoly, több száz millió forint értékű megrendelést kapott a Freesoft Rt. A társaság csütörtöki bejelentése szerint nyílt közbeszerzési eljárás keretében megnyerték a MÁV Rt. gazdálkodásirányítási információs rendszerének verzióváltására kiírt pályázatot. Az átlagos profittartalmú szerződés – amelyet a felek 8 napon belül kötnek meg – összege meghaladja a nettó 750 millió forintot. A bevétel 5 évre elhúzódóan, 2009-ig jelentkezik a Freesoftnál, igaz, nagyobbik része az időszak elején. A cég a projektből az idén 200 millió forintot, míg jövőre 300 millió forintot számolhat el – nyilatkozta lapunknak Domák Ibolya marketing- és pr-igazgató. A szerződés kivitelezésében az Oracle alvállalkozóként vesz részt. A befektetők komoly árfolyam-emelkedéssel díjazták a bejelentést, a papírok kurzusa 8 százalékos emelkedés után 2195 forinton zárt.
Egy hónapon belül ez már a második, jelentős megrendelésről szóló bejelentése volt a Freesoftnak. A cég decemberben szerezte meg azt az üzletet, amelynek keretében egy egyedi fejlesztésű, a kiskereskedelmi bolthálózat működését támogató programot készít a harmadik magyarországi mobilszolgáltatónak, a Vodafone-nak. A tranzakció értékéről annyit lehet tudni, hogy az meghaladja a cég éves árbevételének 10 százalékát, ami alapján legalább 80 millió forintos ügyletről van szó. Ez a fejlesztés hozzávetőleg egy évig tart, azt követően azonban a Freesoft még három évig vállalta a rendszer támogatását. A bevétel legnagyobb része az idén realizálódik. A tavalyi számokról természetesen a februári gyorsjelentés előtt nem nyilatkozott a cég, de az biztos, hogy a korábban közölt, 800 millió forint körüli árbevételterv tartható, ugyanakkor az eredetileg 120 milliósra várt EBITDA-eredmény a tőzsdei bevezetés költségei miatt némileg alacsonyabb lesz.

Madarász János
Madarász János

Ez is érdekelhet