Enyhe forintgyengülés és hozamemelkedés volt jellemző a csütörtöki napra. Az eurót napközben 246,40 és 247,40 forinton egyaránt jegyezték, a jellemző azonban a 247 forint volt; késő délután is majdnem pontosan itt tartott az árfolyam, ez 40-50 filléres drágulás szerdához képest. A dollár a nemzetközi piacokat követve erősödött, délután 190,70 forint körül járt, ami egy forint körüli emelkedés egy nap alatt.
A szokásos csütörtöki kötvényaukciókon volt ugyan kereslet, a papírok el is keltek, de csak emelkedő hozamszint mellett. Az ötéves, 2009/D jelű államkötvény 35 milliárd forintnyi mennyiségére 82,5 milliárd forintnyi ajánlatot adtak be az elsődleges forgalmazók, de túljegyzést nem fogadott el a kibocsátó. Az átlaghozam évi 8,19 százalék lett, 8 bázisponttal magasabb, mint az előző napi másodpiaci referenciahozam. A tízéves, 2015/A jelű értékpapír 7,39 százalékos éves átlaghozama is 7 bázisponttal haladja meg az előző napra számított mutatót, itt 25 milliárdnyi papírra volt 40 milliárdnyi igény. Ezek után a másodpiaci referenciahozamok a többéves kötvényeknél érthető módon 5-6 bázisponttal emelkedtek, a rövidebb futamidőknél azonban nem volt érdemleges változás. A külföldi befektetők kezében lévő állampapírok állománya januárban 20-30 milliárd forinttal csökkent a legfrissebb adatok szerint.
A bankközi forintpiacon az egynapos kamatok mintegy 20 bázisponttal, 8,90 százalékra estek, a piac továbbra is várakozással tekint a monetáris tanács hétfői, kamatokkal is foglalkozó ülése elé.
