Lényegében forgalom nélkül telt a szilveszter előtti utolsó nap a bankközi devizapiacon. Így az árfolyamok sem mozdultak el, igaz, a dollárpiacon néhány ajánlat megrángatta a kurzust. Az utóbbira az adott okot, hogy az Egyesült Államokban tovább csökkent a munkanélküliség. A makroadat azonban csak átmenetileg erősítette az amerikai devizát, amely délutánra a szerdai 180 és fél forintos szint közelébe tért vissza. Az euró esetében gyakorlatilag semmi sem zavarta meg a piacot, a kurzus 245,60 forintról 245,40 forintra csurgott le. A mai nap hivatalosan lesz még kereskedés és megjelennek majd a harmadik negyedéves fizetési mérleg számai is, ennek ellenére változatlan árfolyamokra számítanak az elemzők, mivel már az elmúlt napokra is rátelepedett az óévbúcsúztató semmittevés.
Az idei utolsó aukcióján a befektetők éppen hogy lejegyezték a felajánlott 30 milliárd forintnyi 12 hónapos futamidejű diszkontkincstárjegyet. A beérkezett mindössze 36,3 milliárd forintnyi ajánlat persze nem meglepő, hiszen már itt is mindenki a szilveszterre készült. Az értékesítés átlaghozama 8,60 százalék lett, az elfogadott ajánlatok 8,44 és 8,68 százalék között szóródtak. A másodlagos piacon lényegében stagnáltak a referenciahozamok, egyedül az aukción is szereplő lejárat ÁKK által számolt átlaghozama emelkedett 5 bázisponttal. A jövő hétre egyébként 2008/D néven új államkötvény aukcióját hirdette meg az ÁKK, az évi fix 7,25 százalékos kamatozású hároméves papírból 50 milliárd forintnyit kínál értékesítésre. Emellett a 2020/A államkötvényből 15 milliárd forintos csomagra is tehetnek ajánlatot az elsődleges forgalmazók.
A forintpiacon kismértékben emelkedett az overnight kamatszint a korábbi 10 százalékról.
