Kedden a pozitív tartományban mozogtak a vezető európai indexek. A londoni FTSE 0,11 százalékkal, a CAC pedig 0,13 százalékkal erősödött, míg a német DAX 0,57 százalékkal zárt magasabban. A kedvező negyedéves eredmények miatt az Infineon árfolyama 2,5 százalékkal, az STMicroelectronics NV-é pedig 3,2 százalékkal emelkedett. A DaimlerChrysler viszont 2,4 százalékkal került lejjebb, mivel a harmadik negyedévet 1,65 milliárd eurós veszteséggel zárta, amit alapvetően az EADS miatt szenvedett el. Kedden a Volkswagen AG árfolyama is 0,7 százalékot esett, míg a BMW AG másfél százalékot vesztett értékéből.
Amerikában a Dow Jones enyhén mínuszban kezdett, míg az S&P és a Nasdaq fél százalékponttal emelkedett. Az AT&T nyeresége 13 százalékkal, eladásainak értéke pedig 8 százalékkal csökkent az idei harmadik negyedévben. A cég árbevétele csaknem négy éve folyamatosan csökken, a keddi rossz hírt ötszázalékos eséssel „honorálta” a tőzsde. Több amerikai pénzintézet is jó hírekkel állt elő. A Wells Fargo, az USA vezető jelzálogbankja 1,56 milliárd dolláros nettó eredményt ért el az idei harmadik negyedévben, ami kissé jobb a piaci várakozásoknál. A Bank One profitja ugyanebben az időszakban hét százalékkal gyarapodva 883 millió dollár lett, ami négyéves csúcsot jelent.
A hétfői száguldás után a profitkivétel miatt esett a japán tőzsde. Az október eleje óta 9 százalékot emelkedő Nikkei 1,17 százalékos csökkenés után 11 031 ponton zárt.
Az euró árfolyama hétfőn az 1,17 dolláros szint alatt mozgott, a jen pedig a 109-110-es szinten állt a zöldhasúval szemben.
