Átmenetinek bizonyult a pénteki megtorpanás a devizapiacon, hétfőn ismét folytatódott a forint lejtmenete. A kurzust már csak a 8 százalék tudta megtartani, pedig a nyitás után még erősödni is tudott a hazai fizetőeszköz. A jegyzés napközben 8,13 és 9,74 százalék között mozgott, a forint végül a leggyengébb helyzetben fejezte be a kereskedést, ami közel másfél százalékponttal marad el a múlt heti záróértéktől. A forgalom kifejezetten magas volt, megfigyelők szerint a külföldi befektetők, miközben az állampapírpiacon az eladói oldalon lépnek fel, a bankközin folyamatosan vásárolják az eurót. Emiatt nemcsak tartóssá válhat a forint jelenlegi szintje, de egyesek szerint további jelentős gyengülés sem elképzelhetetlen. Az euróval 249,10 és 253,70 forint között kereskedtek, és a délután zárásban jegyzett 253,60/70-es forintkurzus több mint 4 forinttal magasabb, mint pénteken. A dollár még ennél is nagyobb mértékben drágult, a délutáni 216,90/217,00 forintos záró árfolyam csaknem 7 forintos emelkedést jelent.
A forintpiacon az új tartalékolási periódus elején egyébként sem aktív a kereskedés, de a mostani helyzetben még inkább kivárnak a befektetők. A májust lezáró 7,50 százalékos overnight kamatszint így nem változott érdemben. A piaci szereplők szerint könnyen elképzelhető, hogy az MNB a közeljövőben kénytelen lesz ismét kamatot emelni. Az állampapírpiacon tovább folytatódott a hozamemelkedés, a kisebb eladási hullám 3-10 bázisponttal emelte a referenciaértékeket. A héten a 3 hónapos futamidejű diszkontkincstárjegyek mai aukciója mellett a 6 és 12 hónapos értékpapírokból is árverez majd a kincstár. A meghirdetett mennyiség a 3 és 6 hónapos diszkontkincstárjegyből 30 milliárd forint, a 12 hónaposból pedig 35 milliárd forint lesz, de ilyen környezetben kérdéses, mennyire lesznek kelendőek a papírok. A BÁT pénzügyi szekciójában ismét fellángolt a spekuláció. Az euró különböző lejárataira több mint tízmilliárd forint értékben született kötés, a határidős elszámolóárak látványosan, 2,00-5,17 forinttal emelkedtek.
