BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Gyengült a forint, korrigált a dollár

2003. május 28. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kissé meglephette a befektetőket a tegnapi forintgyengülés. A hazai fizetőeszköz árfolyama délelőtt még a napok óta megszokott 11 százalék körüli szint körül ingadozott, de a délutánra már az euróvételek uralták a piacot. A forint jegyzése alig valamivel a napi minimum felett, 10,69 százalékon zárt. Az euró kurzusa napközben 245,70 és 246,65 forint között ingadozott, és a kereskedés végén 80 fillérrel volt drágább, mint egy nappal korábban. A dollár árfolyama egyelőre, úgy tűnik, konszolidálódott mind a hazai, mind a nemzetközi piacon. Az euró/dollár jegyzése az 1,17-es érték alá süllyedt, míg itthon több mint 3 forinttal, 210,00/10 forintra drágult a tengerentúli deviza.
A overnight piacon ezúttal is a szerdai 7,5 százalékos kamatszint tartotta magát. A májusi tartalékolási periódus hátralévő részében ráadásul a pénzszűke miatt nem is valószínű, hogy érdemben csökkenek majd az árak. Néhány bank feltehetően elszámította magát, legalábbis a szokásosnál magasabb tomnext árakból is erre lehet következtetni.
Az állampapírok másodpiacán minden lejáratra emelkedtek a referenciahozamok. Az egyéves futamidőig bezárólag ugyan csak 2–4 bázispontos volt a növekmény, de a 3 éves termintől egységesen 8 bázisponttal nőttek a hozamszintek, így 6 százalék alatti hozammal már csak a két leghosszabb lejárat, a 10 és a 15 éves forog.

Madarász János
Madarász János

Ez is érdekelhet