Miután a múlt heti közgyűlésen nem sikerült meggyőzni a részvényeseket a Pannonplast (PP) és a Karsai Holding (KH) együttműködésének hasznosságáról, az utóbbi visszatér a korábbi, elsősorban az akvizíciókon és zöldmezős beruházásokon alapuló fejlődéshez. A 12,78 százalékos PP-részvénycsomag további sorsáról a KH egyelőre nem dönt, megvárja, hogy az új igazgatótanács milyen lépéseket tesz a tőzsdei cég gazdálkodásának javítása érdekében. Az egy év múlva tartandó közgyűlésen már feltehetően nem lesz jelen - jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Karsai Béla, a cégcsoport névadó tulajdonosa. Stratégiaváltásra az új vezetés ellenére sem számít és egymás között már csak tagvállalati szinten lát esélyt az együttműködésre.
A két évvel ezelőtti részvényvásárlás megakasztotta az addig töretlenül fejlődő, minden évben jelentős forgalombővülésről beszámoló KH-t. Az ebbe fektetett mintegy egymilliárd forint - ez 2200 forint körüli átlagárfolyamot jelent - a beruházásoktól vonta el a tőkét, ráadásul az árfolyamveszteség miatt tavaly mintegy félmilliárd forintos mínusszal zárt a csoport.
A Pannonplast tőzsdei árfolyama érzékenyen érintheti az idei eredménykimutatást is, mindenesetre komolyabb megpróbáltatás már nem érheti a társaságot, hiszen tavaly 1300 forintra írták le a részvényeket.
Amíg nem tisztázódik a csomag sorsa, a Karsai Holding korábban már felvetődött tőzsdére menetele is csúszik. A gazdálkodás számait mindenképpen szeretnék addig rendbe tenni, hiszen a mostani helyzetben még nem vonzó a cég a pénzügyi befektetőknek. A megfelelő üzemméret elérését szintén feltételként említette Karsai, így a parkettra lépés legkorábban csak két, két és fél év múlva várható. (A szándék komolyságát jelzi, hogy a KH már tagja a tőzsdeképes cégek klubjának.) A cégvezető szerint a mostani 10 milliárd forintos árbevétel nemcsak a BÉT-re, de az uniós piacra lépéshez is kevés.
A tervek ambiciózusak, hiszen öt év múlva a cél már 50 milliárd forint. Ennek elérésében segíthet, hogy sikerült egy hároméves, idén 10 millió eurós forgalmat generáló beszállítói szerződést kötni a német tulajdonú Seeber autóalkatrész-gyártó céggel. A 400 millió forintos beruházást igénylő megrendelés tehergépkocsik hűtőjéhez való alkatrészek gyártására szól.
