A tőzsdei bevezetése óta először fizet osztalékot a Kartonpack Rt.: a debreceni csomagolóanyag-ipari cég tegnapi közgyűlésén részvényenként 100 forint kifizetéséről döntöttek a tulajdonosok. A 900 millió forintos árbevétel mellett elért 62,4 millió forintos tavalyi eredményből így 50,5 millió forintot osztanak fel. A társaság ügyvezetője, Tóth Gábor lapunknak elmondta: a nyereség kifizetését az tette lehetővé, hogy az elmúlt másfél év akvizíciói és beruházásai után egyelőre nem terveznek jelentősebb fejlesztéseket. Az idei üzleti évben azonban így is növekedéssel számolnak, 990 millió forintos árbevétel mellett egy tervezett ingatlanértékesítés miatt 96 millió forintos üzemi eredményt terveznek, ami több mint duplája a 2002-es számoknak.
A cég közel ötéves tőzsdei pályafutásának első osztalékfizetését azonban csak kevés kisrészvényes várta ki. Már az 1450 forintos bevezetés előtti kibocsátás során is csak néhány tucat befektetője volt a társaságnak, és ez a létszám a Britton-csoport 2001 őszén 1250 forinton tett nyilvános vételi ajánlata után csak tovább csökkent. A tavalyi beszámoló szerint jelenleg a fő tulajdonosok, a Britton C&C Kft. (61,77%), a Britton Interinvest LLC (29,58%) és Steven R. Kopits (8,31%) mellett mindössze 676 részvény van közkézen. Ezt a számot is feltételesen kell azonban kezelni, hiszen míg az adatok szerint ebből 583 darab belföldi magányszemélyeknél van, tavaly nyár végén pontosan ekkora mennyiség fordult meg kétszer is a tőzsdén, először 301 forinton, majd egy hónap múlva a felvásárlási ajánlattal megegyező áron, 1250 forinton.
