A BÉT tíz új keresztkontraktussal és két devizakontraktussal bővíti termékpalettáját a határidős piacon. Mától a norvég és a cseh koronára is lehet majd üzletet kötni az eddigiek – euró, USA-dollár, japán jen, angol font és svájci frank – mellett. A keresztkontraktusokból is jóval többféle lesz, a szokásos euró- és dolláralapú tranzakciók mellett a cseh korona/szlovák korona és az angol font/svéd korona is felkerül a terméklistára.
Az elmúlt egy év alatt a BÉT határidős piaca jelentősen fejlődött, bár a forgalom még mindig elmarad a BÁT pénzügyi szekciójától. A tavalyi esztendőben mintegy 74 milliárd forint értékben cseréltek gazdát kontraktusok, az előző évben mindössze 18 milliárd volt a forgalom.
Az új termékek kereskedésének és elszámolásának menete, lejáratkori teljesítése, valamint díjstruktúrája megegyezik majd a jelenlegi gyakorlattal, így például a 4 fő hónap (a legközelebbi március, június, szeptember és december) mellett az azokon kívüli két legközelebbi hónapra is lehet kereskedni. A kontraktusméret a norvég koronára vonatkozó ügyleteknél tízezer, a cseh korona esetében százezer devizaegységre szól, a többinél a korábbi devizatermékekre is érvényes ezer devizaegységre vonatkozik.
