A Konzum Rt. közgyűlési előzetesként közzétett auditált, konszolidált eredménye több mint tíz százalékkal haladja meg a februári gyorsjelentésben közölt számokat, a 2001-es adózott nyereséget pedig mintegy kétharmadával múlja felül. A számos veszteséges év után elért 120 millió forintos eredmény arra utal, hogy sikeres volt az utóbbi évek profiltisztítása. Jelenleg a közel 10 milliárd forintos árbevétel mintegy 98 százaléka származik az alaptevékenységnek számító kereskedelemből, főként a Tüzép-telepek forgalmából. A javulást egyelőre mégsem az üzemi tevékenység hozta, hanem a 2002-ben mintegy 400 millió forinttal javuló pénzügyi eredmény. Egy évvel korábban ugyanis a társaság ekkora összeget volt kénytelen elszámolni, főként árfolyamveszteség címén, értékesített befektetései után.
