Sikeresen vette a 11 százalékos szintet a forint a bankközi devizapiacon. A hazai fizetőeszköz árfolyama pénteken már 11,18 százalékon zárt, ami több mint negyed százalékpontos erősödést jelent. A kurzus napközben 10,87 és 11,19 százalék között mozgott, az alacsony forgalom mellett bekövetkező, napok óta tartó erősödés okáról eddig több feltételezés is napvilágot látott. A külföldi befektetők újabb spekulatív célú forintvásárlásai mellett ezúttal a szombati, EU-csatlakozásról döntő népszavazás, illetve egy újabb kamatcsökkentés lehetősége is felmerült. Biztosat persze senki sem tud, a múlt hetet az euró 245,20/25 forinton, míg a dollár 228,85/229,05 forinton fejezte be.
A forintpiacon a jelentős túljegyzéssel záruló csütörtöki államkötvény-aukció miatt kevés szabad pénz maradt. Az overnight kamatok közel egy százalékponttal nőttek, az üzletek nemritkán 7,40/50 százalékon jöttek létre.
Az állampapírok másodpiacán pénteken általános volt a hozamcsökkenés, a referenciaértékek 1-6 bázisponttal mérséklődtek. A nagyobb változás az éven túli lejáratokat jellemezte, ami azt is jelenti, hogy egyre inkább kiegyenesedik a hozamgörbe. A legalacsonyabb hozamszint a 3 hónapos, míg a legmagasabb a 3 éves lejárathoz tartozik, de a kettő közti különbség alig 37 bázispont.
A héten a 3 hónapos futamidejű diszkontkincstárjegyek mellett 6 és 12 hónapos értékpapírokból is szervez majd aukciót az ÁKK Rt. A meghirdetett mennyiség a 3 és 6 hónapos kincstárjegyből 25 milliárd, a 12 hónaposból 35 milliárd forint lesz.
