BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Az Antenna Hungária is érdeklődik a PanTel iránt

Egy már tőzsdén lévő - sőt az állami privatizációs szándékokat ismerve előbb-utóbb kibocsátás előtt álló - társaság, az Antenna Hungária Rt. és egy tőzsdére készülő technológiai cég, a KFKI Számítástechnikai Rt. tulajdonosai érdeklődnek, a NAPI Gazdaság információi szerint, a PanTel Rt. 75,2 százalékos csomagja iránt.

2003. április 1. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Bielek Péter, az Antenna Hungária Rt. (AH) befektetői kapcsolatokért felelős igazgatója a NAPI Gazdaság érdeklődésére elismerte, hogy az AH érdeklődik a PanTel Rt. 75,2 százalékos részvénycsomagja iránt. Bielek úgy fogalmazott, hogy az alternatív távközlési cégek konszolidációja fontos az AH számára, e folyamat során a PanTel is az egyik lehetséges célpont. Ugyanakkor arról még nem született döntés, hogy az AH harcba indul-e a KPN által eladásra szánt PanTel-pakett megvételéért, még kevésbé, hogy ha igen, azt egyedül vagy társakkal tegye.
A 3 milliárd forintos jegyzett tőkével rendelkező, jelentős, 10 milliárd forintot meghaladó adósságállományú, de tavaly már 700 millió forintos EBITDA-t elérő és idén várhatóan már pozitív cash-flow-t termelő (NAPI Gazdaság, 2003. február 18., 5. oldal) PanTel Rt. 75,2 százaléka a holland KPN-csoporthoz tartozó Pansource BV, 10,8 százaléka a MÁV, 14 százaléka pedig a középtávon tőzsdére készülő (NAPI Gazdaság, 2003. március 28., 11. oldal) KFKI Számítástechnikai Rt. tulajdonosaihoz köthető vállalkozás tulajdonában van.
A NAPI Gazdaság megkérdezte a második legnagyobb tulajdonost is arról, hogy adott esetben növelné-e - akár az AH-val konzorciumban - részesedését az ígéretes jövő előtt álló telekomcégben, de Ludman Lajos, a KFKI Számítástechnikai Rt. vezérigazgatója nem kívánta kommentálni a felvetést.
A PanTel 2,25 milliárd forintos névértékű, de a telekompapírok természete folytán ennél akár jóval drágább részvénycsomagja a tavaly 24,7 milliárdos árbevétel mellett 2,387 milliárd forintos konszolidált veszteséget elért, 28 milliárdos kötelezettségállománnyal rendelkező AH számára egyedül alighanem túl nagy falat volna, ugyanakkor az is tény, hogy a 38,8 milliárd forint jegyzett tőkéjű, a Vodafone-hálózatot birtokló V.R.A.M. Rt.-ben fennálló 16,17 százalékos (30 százalékos szavazati jogot adó) részesedés mellé egy újabb privatizációs nekirugaszkodás előtt nem mutatna rosszul egy másik alternatív telekomcég is a portfólióban...

Madarász János
Madarász János

Ez is érdekelhet