Alan Greenspan, a Fed elnöke tegnapi kongresszusi meghallgatásán az iraki helyzet mihamarabbi megoldásában látta a gazdasági fejlődés kulcsát, egyúttal bírálta az állam túlzott költekezését és felszólított a pénzügyi fegyelem visszaállítására. Szavai nem okoztak különösebb meglepetést a piacokon, bár az Irak engedékenysége miatt kialakult reggeli emelkedés után az indexek fokozatosan vesztettek előnyükből. Lapzártakor a mutatók közül csak a Nasdaq állt a pozitív oldalon - igaz, a Dow Jones és a S&P-500 is csak minimális veszteséget regisztrált -, elsősorban a chipszektor száguldásának köszönhetően. A jó teljesítményt a Texas Instruments bejelentése okozta, a társaság ugyanis megerősítette korábbi forgalomprognózisának teljesülését. A jelentések is tovább bátorították a befektetőket. Az Aegna egészségügyi biztosító a vártnál jobb számokkal rukkolt elő - nyereséges lett -, s részvényei értéke több mint 4 százalékkal ugrott meg. A Yum Brands Inc. lapzártakor közel 7 százalékos pluszban állt; a McDonalds után a második legnagyobb gyorsétterem-lánc (mely magában foglalja a Pizza Hutot, a Taco Bellt és a KFC-t is) 5 százalékos forgalomnövekedésről számolt be az előző negyedéve folyamán.
Európában az iraki helyzet enyhülése és a hétfői amerikai erősödés arra késztette a befektetőket, hogy az utóbbi időkben nagy veszteségeket elszenvedő papírokra vessék magukat. A FTSE-100 és a CAC-40 egyaránt 2,5 százalékkal hízott; az emelkedést a korábban nagy eséseket produkáló technológiai és biztosítópapírok vezették. A Philips papírja a társaság vártnál nagyobb negyedéves vesztesége ellenére is közel 6 százalékkal ugrott meg Amszterdamban, az Alcatel és az Ericsson papírjai pedig 4,3, illetve 4,1 százalékos emelkedést produkáltak. A Münich Re viszontbiztosító részvényének kurzusa több mint 5 százalékkal nőtt, a francia Axáé 6,7, az Aegoné pedig 7,5 százalékkal emelkedett. A BP papírja a 6,75 milliárdos oroszországi beruházás hírére és az elemzők fejcsóválása ellenére is 3,7 százalékkal erősödött.
A dollár árfolyama nem változott jelentősebben. Az európai valuta egysége 1,075 zöldhasút ér, míg a jen továbbra is 121-es szinten állt az amerikai valutával szemben.
