Európa legnagyobb légitársasága, a BA alaposan rácáfolt az elemzőkre, hisz költségvetési programjának köszönhetően szerény nyereséget produkált a korábbi negyedévek veszteségei helyett, ráadásul a forgalma is nőtt. Mindezek ellenére a részvény árfolyama közel 3,5 százalékkal csökkent, miután a befektetők szerint az iraki háború miatt komoly forgalomkiesést szenvedhet el a cég. A légiipar nehézségeit jelzi, hogy az EADS megrendeléseinek összértéke tavaly 49 százalékkal esett vissza 2001-hez képest. Az Airbus 80 százalékát birtokló cég papírja 3,5 százalékkal esett vissza Párizsban. A Vivendi Universal részvénye viszont az általános gyengülés ellenére is 0,7 százalékkal hízott, miután a vállalat - köszönhetően a telekomágazat jó teljesítményének - 6 százalékos forgalomnövekedésről számolt be a tavalyi évet illetően. A BP-papír árfolyama 2,4 százalékkal esett, miután kiszivárgott, hogy tárgyalásokat folytat az orosz Szidanko olajtársaság irányításának átvételéről; az üzlet értéke mintegy 4,5 milliárd dollár lehet. A FTSE-100 0,6, a CAC-40 0,9 százalékkal süllyedt.
New Yorkban fel-le ingáztak a tőzsdeindexek, ahogy a befektetők rövid időre elveszítették, majd ismét visszanyerték optimizmusukat. A mutatók lapzártakor néhány tizedszázalékos pluszban álltak, ama hír hatására, hogy Irak állítólag beengedi majd légterébe az amerikai kémrepülőgépeket, hogy azok tüzetesebben szemügyre vehessék az országot. A piaci szereplők figyelmét egyébként felvásárlási hírek is magukra vonták. Az SBC Communications állítólag közel 10 milliárd dollárért meg kívánja vásárolni a Hughes Electronics DirecTV-ágazatát, a Johnson & Johnson bekebelezi a Scios szívspecialista gyógyszergyártót, az OSI Pharmaceuticals pedig 32 millió értékű saját részvényért megveszi a Cell Pathwayst. Valamennyi felvásárló papírjának árfolyama csökkent New Yorkban, a célpontoké azonban - nem meglepő módon - nőtt.
Az Egyesült Államok valutája továbbra is erősödik. Tegnap este az euró egy egysége 1,073 dollárt ért, míg a jen zöldhasúval szembeni kurzusa immár a 121-es szint felett jár.
