BUX 130632.44 -0,63 %
OTP 39900 -2,92 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A BIF-é az Aranykéz utcai parkolóház

2001. november 14. szerda, 23:59

Információink szerint a BIF Rt. a Legfelsőbb Bíróságon megnyerte azt a pert, amelyet az Aranykéz utcai parkolóház 60 százalékának tulajdonjogáért vívott az V. kerületi önkormányzattal. Az önkormányzat annak idején pályázatot írt ki a tulajdonrészre, amelyen a BIF is részt vett, és nyert, aminek alapján tavaly decemberben adásvételi szerződést is kötött. Az önkormányzat ekkor érvényesíteni kívánta elővételi jogát, amit azonban a másodfokú bíróság - a tulajdonostársak közötti különleges jogviszonyra hivatkozva - ebben az esetben nem fogadott el.
Amint azt Juhász Miklós, a BIF jogi képviselője lapunknak megerősítette, az ingatlanbefektetésekkel foglalkozó társaság az ítélet értelmében a decemberi szerződés alapján bruttó 731 millió forintért megvásárolhatja az ingatlan fennmaradó 60 százalékát. (40 százalék eddig is az övé volt, és üzemelteti az épületet.) Információink szerint a BIF a parkolóház és berendezéseinek felújítását tervezi, áremelés ugyanakkor nem szerepel a közeljövőbeli elképzelései között.
E. J.

Eidenpenz József
Eidenpenz József

Ez is érdekelhet