A második negyedévben sikerült az ArchiCAD 7.0 szoftver új verzióját piacra dobni, ami nagyot lendített a Graphisoft árbevételén. Miközben az első három hónapban a tavalyinál 15 százalékkal kisebb, a másodikban 3 százalékkal nagyobb árbevétel képződött. A féléves teljesítmény ennek ellenére elmarad a tavalyitól, miközben a marketingköltségek 9,3, a kutatási-fejlesztési ráfordítások 15,3 százalékkal növekedtek. A féléves üzemi eredmény a tavalyi alig egyötödére rúgott, ráadásul a korábbi években vaskosan pozitív pénzügyi eredmény is elolvadt a forint erősödése miatt. Mivel a magyar Graphisoft 18 százalékkal adózik, a külföldi érdekeltségek pedig jobbára veszteségesek, az adó előtti eredmény négyötödét elvitte az adó és a nettó eredmény (59 ezer euró azaz 14 millió forint) inkább csak jelképesnek mondható.
A Graphisoftot meglehetősen érzékenyen érinti a forint erősödése. A tőzsdére bevezetett holding (a Graphisoft N.V.)
Hollandiában van bejegyezve és könyveit euróban vezeti, a Graphisoft R&D Rt. viszont forintban tartja nyilván eszközeit.
E kettősség korábban azt eredményezte, hogy a tárgyi eszközök - a csaknem 4 milliárd forintos könyvértéken szereplő Graphisoft-parki ingatlanok - euróban folyamatosan leértékelődtek (ennek jele volt a 2000. végi mérlegben a saját tőke elemei között szereplő 8 millió eurós felhalmozott veszteség), a német kötvényekben és devizaalapokban tartott 13 millió eurós vagyon viszont árfolyamnyereséget hozott. Május eleje óta mindez megfordult, a saját tőke 3 millió euróval nőtt (ez nem jelent meg az eredményben), a befektetett eszközökön azonban 1,44 millió eurós veszteséget szenvedtek el. Utóbbit némileg kompenzálta a fedezeti ügyleteken elért 750 ezer eurós árfolyamnyereség. (Ezzel a Graphisoft a Richter mellett a legsikeresebb fedezeti politikát megvalósító tőzsdei cégek közé tartozik.) További 350 ezer euró nyereséget egyéb pénzügyi tranzakciók hoztak.
Tartós probléma, hogy amíg a bevételek 98 százaléka devizában - főként dollárban -, az üzemi költségek 50 százaléka forintban keletkezik. Az emiatti veszteséget a gyorsjelentés több mint 100 ezer euróra teszi az erős forint alig két hónapja alatt. Az év végéig ez további 300 ezer euró veszteséget okozhat, miközben a saját tőke már nem fog tovább gyarapodni, ha az euró a mostani szinten marad.
Az első félév számai lapján úgy tűnik, a Graphisoft idei „minimálprogramja”, a nyereségesség fenntartása ugyan teljesülni fog, de az új verzió rossz piaci helyzetben nem adhatja meg azt a lökést a cégnek, amit az elemzők tavaly még vártak tőle. A szkepszist jelzi a tőzsdei árfolyam is, a Graphisoft kapitalizációja a nyereséges félév ellenére alig éri el a 11,5 milliárd forintot, miközben a szoftvercég saját tőkéje - a meglehetősen alulértékelt ingatlanokkal együtt - 10,4 milliárd forint.
Korányi G. Tamás
