BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Mozgolódik a rendezvényszervező-piac

2010. április 28. szerda, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A tavalyi visszaesést követően idén már bizakodóbbak a rendezvényszervezők, mind az ajánlatkéréseket, mind az ügyfélaktivitást tekintve jobban indult ez az év az előzőnél. Azt azonban még korai lenne megmondani, hogy visszatérhet-e a 2007-es, 2008-as forgalom, mivel a céges rendezvények fő szezonja ősszel-télen van - mondta a Napinak Budaházy Szabolcs, az Extreme Rendezvényügynökség Kft. ügyvezetője. Tapasztalatai szerint a válság nyomán a vállalatok többnyire - a közterhek miatt kétszer olyan költséges - dolgozói és családi napokat törölték a marketingbüdzséjükből, míg a fontos partner- és üzleti találkozókra továbbra is áldoznak, igaz, kevesebbet, a korábbi összeg mintegy kétharmadát. Ezek a rendezvények is inkább "sales alapúvá" váltak, azt a célt szolgálják, hogy a személyes találkozót a későbbiekben üzletkötés kövesse - hangsúlyozta az ügyvezető.
Az ajánlatkérések alapján a Bonus Party Service Kft. is sikeresebb évet remél az előzőnél, ám a cégek rendezvényekre költhető büdzséje idén még nem emelkedhet - mondta lapunknak Vigh Anita, a társaság ügyfélkapcsolati igazgatója. Megrendelőik továbbra is igénylik a különlegességeket, de azokra nem akarnak pluszpénzt költeni. Budaházy Szabolcs tapasztalatai szerint az elmúlt években a cégek egyre igényesebbek lettek a felszolgált ételeket és italokat, valamint a vendéglátást kísérő, 30-40 perces zenés-táncos programokat tekintve. Több ügyfelünk kéri a jó, minőségi borok felszolgálását, illetve a különleges, akár külföldi zenés produkciók, performanszok bemutatását - mondta a szakember, hozzátéve, hogy mostanában kedvelt "rendezvényelem" lett egy-egy sztár séf szerepeltetése, gasztronómiai bemutatója is, amelyre gyakran egy nagy rendezvényen belül, az egyik asztalnál vagy pultnál kerül sor. Tíz éve még a csoki szökőkút, majd a bluebox fotózás (híres embert, egzotikus tájat montíroznak a képre) volt hivatott feldobni a vendégek hangulatát, ma már az interaktív programok és játékok irányába ment el a szórakoztatás. Budaházy példaként a hintayo nevű hintázó hajót említi, egy oltalommal védett magyar művészeti alkotást, amely nemcsak meglepő vizuális élmény, de remek csoportos időtöltés is (képünkön).
A Bonus Party tapasztalatai szerint a nagyobb cégek klasszikus családi rendezvényeit az idén felváltja a sport- vagy egészségnap. Sokan medencés helyszíneket választanak nyári rendezvényük célpontjaként. A korábbi arcfestést, légvárat, élő csocsót vagy a lökd meg a bikát! játékot felváltják a sokkal látványosabb, adrenalinnövelő játékok, amelyekkel a zuhanás és a pörgés is átélhető, például a flying bike, a repülő bicikli segítségével, amellyel 360 fokos fordulatot lehet tenni és hat méter magasról zuhanni - mondta Vigh Anita.

Domokos Erika
Domokos Erika

Ez is érdekelhet