Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Hongkongban egyre gyorsul az élet. Egyre több üzletet kötnek, egyre nagyobb összegek forognak, a gazdaság teljes fordulatszámon működik, s ezt a tempót kell felvenniük a promóciós akcióknak, a kiállításoknak és a vásároknak, a külföldről érkező delegációknak is, vagyis nincs idő és mód olyan csacskaságok figyelembevételére, mint az időjárás. Pedig a monszun erőszakosan észreveteti magát még akkor is, amikor nem esik. Olvasmányaim alapján fel voltam készülve arra, hogy a nap 24 órájából legalább húszban zuhogni fog az eső, ehelyett olyan szerencsém volt, hogy az éjszaka kivételével talán ha három-négyszer eredt el az eső, és egyszer sem hosszabb időre, mint negyed-fél óra. Igaz, akkor behozta a lemaradást. Sofőrünk egy gyakorló denevér biztonságával suhant változatlan sebességgel a szügyig érő vízben a többi kocsi között, egyáltalán nem hagyta magát zavartatni a mintegy ötméteres látótávolságtól. Mire a repülőtérről a szállodához értünk, Wanchaiba, a városközpontba, már ragyogóan sütött a nap – és szabályosan gőzölgött a város. A légkondicionált autóból kilépve mellbe vágott a sűrű, forró levegő. Nem volt melegebb, mint otthon, 33 fok, de elképzelni sem tudtam, mit jelent a 95 százalékos páratartalom.
Kínai barátaim elmondták, hogy ők is rettenetesen szenvednek az időjárástól, de nekem úgy tűnt, csak udvariasak akartak lenni. Az utcákon ugyanúgy hömpölygött a tömeg, mint ősszel, és egyáltalán nem úgy néztek ki, mint akiknek különösebb szenvedést okoz a meleg vagy a pára. Az eső elől meg zseniális védelmet nyújt a belvárosnak ebben a részében kiépített folyosórendszer. A felhőkarcolókat az első vagy tíz méterrel az utcaszint fölött levő emelet magasságában fedett folyosók kötik össze, amelyeken a szigetet a „pesti” oldallal, Kowloonnal összekötő kompkikötőtől a másfél-két kilométerre levő metróállomásig, villamos- és buszmegállókig szárazon lehet eljutni. Mivel ezen a szinten legalább akkora a forgalom, ha nem nagyobb, mint a tényleges utcaszinten, természetesen itt is számtalan, a lentieknél elegánsabb étterem, kávézó, üzlet található. És hogy az európaiak hogy bírják ezt az időjárást? Kedves ismerősöm, az egyetlen Hongkongban praktizáló külföldi pszichiáter, aki természetesen magyar, megmagyarázza: „Az ember a légkondicionált lakásából lemegy a légkondicionált mélygarázsba, beül a légkondicionált autójába, és meg se áll az irodája légkondicionált mélygarázsáig, ahonnan felmegy a légkondicionált munkahelyére.” És ha szórakozni támad kedve vagy be kell vásárolnia, nincs olyan kis vagy nagy üzlet, szórakozóhely vagy intézmény, amely ne volna 18–20 fokosra hűtve. Így bizony még a meleg étel is jólesik – ami fontos, hiszen a kínaiak mindig meleget esznek, hihetetlen változatosságban és mennyiségben, mégis alig látni elhízott embert.
Igaz, hogy nincs kenyér és nincs krumpli, de rizst és tésztát bőségesen esznek, és attól is meg lehet hízni, még ha az európai értelemben vett édességeket nem is ismerik. Az egész várost bejártam, hogy a lányomnak kínai csokoládét tudjak venni, de mindenütt azt állították, hogy olyan nem létezik – végül japánnal voltam kénytelen beérni.
Hongkongban elsősorban a közeli Kanton konyhája a népszerű, a tengeri herkentyűk minden fajtájával, de természetesen minden más kínai konyhát is kipróbálhatunk itt, bár nem mind való az európai gyomornak. Jómagam például szégyenszemre nem kértem a sült halbőrős és főtt sertésbeles tésztából, pedig lehet, hogy nagyon finom.
Pszichiáter barátomnak köszönhetően különös kulináris élményben volt azonban részem. Meghívott egy kínai családi vendéglőbe. Ez az intézmény a SARS, az atípusos tüdőgyulladás-járvány idején vált népszerűvé, amikor a fertőzéstől félve az emberek nem szívesen mentek a tömegbe. Ekkor találták ki olyan családok, amelyek főzőtudása és lakása ezt lehetővé tette, hogy egy szobájukat étkezővé alakítják, ahol mindig csak egy társaságot fogadtak. Előre kell a helyet lefoglalni és a menüt egyeztetni a családfővel, aki szemmel láthatólag igen büszke gasztronómiai tudására és – sajnos – újító szenvedélyére. Minden fogást személyesen jelent be és magyaráz meg, ami olyan szempontból megnyugtató, hogy kivételesen mindig tudom, mi van a tányéromon. Ritka élmény ez a kínai konyha esetében. A mester némi európai és több japán elemet visz a klasszikus kantoni ételek készítésébe, inkább több, mint kevesebb sikerrel, de be kell valljam – bizony az egyszerű kínai konyha és egy párolt dim sum ebéd nemcsak sokkal olcsóbb, de finomabb is.
