Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. közbeszerzési eljárást írt ki felsőoktatási kiadványok és nyomtatványok előállítására. A társaság felhívásából kiderül, hogy összesen mintegy százezer példányban kell majd nyomtatni a 2011-es Felsőoktatási felvételi tájékoztatót, a februári képzésekről szóló tájékoztatót négyezer, a szakirányú továbbképzésekről szólót 4500, a Felvételi tájoló című kiadványt 12 ezerben, továbbá a felvételi jelentkezési lapból 250 ezer darabot kell előállítani számlaleveles útmutatóval és C/5-ös méretű borítékkal együtt, a 2010-es Felvi Magazinból pedig 92 ezer példányt. Mindezt a feladatot május végétől 2011. március végéig kell elvégeznie a pályázaton nyertes vállalkozásnak. Az Educatio legutóbb 2008 októberében írt ki közbeszerzést a 2009-es és a 2010-es felsőoktatási kiadványok és nyomtatványok gyártására, hasonló éves mennyiségekre, mint a mostani pályázaté. Az eljárást akkor egyedüli ajánlattevőként a Pátria Nyomda Zrt. nyerte meg, amellyel nettó 127,3 millió forint értékű szerződést kötöttek. A közbeszerzésen önállóan vagy közösen indulóknak rendelkezniük kell a munka elvégzéséhez szükséges ofszet technológiával működő, 12 ezer ív/óra teljesítményű nyomdagéppel, valamint 2008 januárja óta legalább három, összesen nettó 100 millió forint értékű referenciával, amely azonos a most meghirdetett gyártási, gyártásszervezési munkával. Az ajánlattevőknek 2008-ban és 2009-ben legalább évi 180 millió forint értékesítési nettó árbevétellel is rendelkezniük kell. A vállalkozások mérleg szerinti eredménye ugyanakkor 2007-ben és 2008-ban sem lehet negatív. A nyílt eljárás ajánlattételi határideje április 26-án jár le.
